Nem fog szennyvíziszapot kezelni a királyszentistváni telep (vehir.hu)

A veszprémi képviselő-testület szeptemberi ülésén is a királyszentistváni hulladékkezelő telep adta az egyik fő témát a napirend előtt. Az ülésen elhangzott: nem kívánnak nem fogadnak be továbbra sem szennyvíziszapot. 

A képviselőtestület ülésén, a királyszentistváni hulladékkezelővel kapcsolatban Porga Gyula, Veszprém polgármestere arra a felvetésre, mely szerint az azt üzemeltető társulás a bezárás helyett a további fejlesztést tervezi elmondta: az ő és a képviselők feladata, hogy a veszprémi szolgáltatásokat biztosítsa, a város jólétéért dolgozzon úgy, hogy ezzel ne okozzanak kárt a környező településeknek. Vannak feladatok, amiket nem egyedül kell megoldanunk: számos olyan kihívással szembesültünk, amit önkormányzati társulásként oldottunk meg – idézi a polgármestert a vehir.hu.  Kijelentette: ha komolyan vesszük a partnerséget, akkor minden település véleménye egyenlően érvényesül, a döntéseket konszenzussal kell meghozni. 185 település érintett a feladatban, ha probléma van, akkor ezt közösen kell kezelni. A felügyelet a társulási tanács feladata, Veszprém város önkormányzatának nincs döntési joga, a veszprémi polgármester csak egy a 185 település vezetői közül.

Az ülésen Czaun János, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke pedig azt mondta: a királyszentistváni telepen nem kívánnak az eddigitől eltérő hulladékgazdálkodási tevékenységet folytatni (a környezeti terhelést minimálisra csökkentő fejlesztéseken kívül), nem tervezik szennyvíziszapot befogadni, ahogy azt korábban sem tették – tudósít a vehir.hu.