Nem figyeli meg az állam a turistákat (magyaridok.hu)

A turizmustörvény módosításával az idén induló Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), vagyis az országban megforduló turisták adatait közvetlenül gyűjtő új, digitális adatszolgáltatási rendszert politikai támadás érte az ellenzék részéről. Az aggodalom szerint a NTAK lehetőséget nyújt személyek megfigyelésére, személyes adatok felhasználására, amit a Társaság a Szabadságjogokért is kifogásolt. Guller Zoltán, a  Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a magyaridok.hu-nak nyilatkozva leszögezte, az új rendszer statisztikai adagyűjtést végez, nem tárol személyes adatokat.

“A megjelent téves értelmezésekkel ellentétben szeretném leszögezni, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem fog tárolni és kezelni. Kizárólag statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális tárolására lesz alkalmas. A MTÜ nem tud, nem akar, és soha nem is fog személyes adatokat gyűjteni, hiszen annak turizmusfejlesztési szemszögből nincs relevanciája – jelentette ki a lapnak Guller Zoltán.

Hozzátette: a turisták számára semmi nem változik, hiszen a szálláshelyeken eddig is be kellett jelentkezniük a szobák elfoglalásakor. Az új rendszer arra lesz jó, hogy anonim módon, tehát személyes adatot nem tartalmazó módon lássák a legfontosabb turisztikai mérőszámokat. – Turisztikai célú, kumulált adatgyűjtésről van tehát szó és nincsen más típusú adatgyűjtés – hangsúlyozta.

Ráadásul adatszolgáltatás és -rögzítés eddig is működött, a legtöbb kereskedelmi szálláshelyen ugyanis már fut valamilyen szálláshelykezelő szoftver – ahogy az Európai Unióban és a világ legtöbb országában, úgy Magyarországon is bejelentési kötelezettségük van a szolgáltatóknak. Mint mondta, a jelenlegi, sokszor nehezen ellenőrizhető, papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat miatt azonban ezek a forgalmi mutatók nem teljes körűek, nem pontosak és végképp nem naprakészek. A Központi Statisztikai Hivatal ugyanis 50-80 nappal később közli a statisztikákat.

 

Hozzájárul a szürkegazdaság visszaszorításához

Guller Zoltán szerint a szállásszolgáltatási szektor digitalizációja elengedhetetlen a turizmus versenyképességének fejlesztése szempontjából. Ezt a célt szolgálja az idén elinduló adatszolgáltató központ, amelynek lényege, hogy valós időben mutatja majd az országban található összes szálláshely forgalmi adatait, vagyis azt, hogy hány felnőtt, hány gyermek érkezett, honnan jöttek, mennyi időt töltöttek el hazánkban, illetve mennyit költöttek a szolgáltatásokra a belföldi és külföldi vendégek. Az adatok alapján pedig az MTÜ a jövőben előrejelzéseket készíthet a várható vendégforgalomról és a marketingkampányok hatékonyságát is pontosabban tudják mérni.

– Turizmust szervezni, fejleszteni ugyanis akkor lehet jól, ha van valós képünk arról, hogy mi működik és mi nem működik az ágazatban – fogalmazott Guller Zoltán. Kifejtette: a legfontosabb változás a NTAK bevezetésével az lesz, hogy naprakészen megismerhetők lesznek a teljes szektorra kiterjedő, valós forgalmi adatok, amelyekről a szálláshelyek is kapnak statisztikai visszajelzéseket.

– A digitális adatrögzítés jelentősen növelni fogja a szálláshelyek átláthatóságát, ezáltal hozzájárul a szürkegazdaság visszaszorításához. Emlékezzünk, hogy a vendéglátásban az online pénztárgépek bevezetésével nagymértékben sikerült fehéríteni az ágazatot. Ez a célunk a szálláshely-szolgáltatás kapcsán is, hiszen a papíralapú adatszolgáltatási gyakorlat jelentős visszaélésekre és adóelkerülésre ad lehetőséget. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor a Kisfaludy-programot, mint országos panziófelújítási pályázatot meghirdettük, hirtelen megugrott a bejelentett működő pan­ziók száma a korábbi időszakhoz képest – emelte ki az MTÜ vezérigazgatója.

Leszögezte: a szürkegazdaság visszaszorítása nemcsak fontos gazdasági és társadalmi szempont, de a tisztességesen működő vállalkozások érdeke is. Rá­adásul szavai szerint a digitális rendszer bevezetése mellett a kormány hajlandó megfontolni az áfa csökkentését a szálláshely-szolgáltatásban is, ahogy a vendéglátásban már megtörtént ez a lépés.

 

Más országokban is létezik hasonló gyakorlat

– Európa számos országában működik hasonló gyakorlat a szálláshelyeken való regisztrációnál, a hazai új gyakorlat kialakításánál is nemzetközi példák szolgáltak alapul, mint például a horvátoké – mondta Guller Zoltán. Az új rendszer megfelel az ­uniós rendelkezéseknek és az adatvédelmi szempontoknak is. Még zajlanak a fejlesztések, ezt követi a teszt­üzemmód. Az NTAK-ba először a szállodáknak kell regisztrálniuk 2019. június 1–30. között. Őket követi a panziók regisztrációja 2019. szeptember 1–30. között, végül az egyéb szálláshelyek, kempingek, közösségi szálláshelyek regisztrációja december 1–31. között.

– Ez rengeteget segít a szállodaiparnak: részben a fehérítésben, másrészt amiatt, mert szükségünk van olyan naprakész adatokra, amelyek hatékonyan segítik a marketinget – jelentette ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch Tamás elmondta: részt vettek a rendszer előkészítésében, megvalósításában, és biztosra vehető, hogy a vendégek egyetlen személyes adata vagy tipikus fogyasztási szokása nem kerül illetéktelen kezekbe, mivel szavai szerint „azokra senki nem kíváncsi”.

– Alapvető védelmet nyújt a GDPR is, nincs kockázat az adatkezelésben. Egy tisztességes szállodásnak nem okozhat problémát a rendszer, inkább előnyöket hoz – fogalmazott, kiemelve, hogy a piac örvendetesnek tartja a fejlesztést. – Alaptalanok azok a feltételezések, hogy mostantól a hatóságok a turisták minden privát szokásáról tudomást szereznek vagy adóügyi vizsgálatokat indítanak. Az sem megalapozott félelem, hogy a magyarok majd inkább külföldi üdülőhelyek felé veszik az irányt, hogy ne legyenek láthatók a személyes információik – hangsúlyozta az elnök.

A magyaridok.hu cikke itt olvasható.