Hol vannak már a boldog békeidők, amikor a szüleim véletlenül egy olyan házba szervezték a családi nyaralást, aminek az alagsorában kupi működött? Mi lett a nénikkel, akik a parton teli torokból üvöltözték, hogy „csemege főtt kukorica, mais bitte”? És mikor felejtettem el, hogy mit is jelent nekem igazán a Balaton? Több mint egy évtized után fedeztem fel újra magamnak a magyar tengert, ahol a múlt és a jelen karöltve időznek a parton. Filákovity Radojka írása a wmn.hu-n.
Álomszállás családok részére – örömlányokkal az alagsorban
Még abban az időben jártunk családostul aktívan a Balatonra nyaralni, amikor újsághirdetések alapján lehetett kiválasztani az apartmant, amit lefoglaltunk a nyaralásra. Ami ma már egyfajta extrémsportnak számít, a kilencvenes években még teljesen megszokott volt, és valahol ez a fajta lutri is hozzátartozott az üdülés diszkrét bájához. Sőt, sokszor épp ez szolgáltatott olyan élményeket, amik végérvényesen beírták magukat a családi legendáriumba.
A mai napig emlegetjük például, amikor anyának sikerült egy olyan – a leírás alapján decensnek tűnő – kétszintes családi házba szállást foglalni, aminek az alagsorában egy nonstop kupi működött, méghozzá viszonylag sikeresen. A vendégek egymásnak adták a kilincset, mi pedig, amikor az udvaron játszottunk a húgommal, jól nevelt falusi gyerekek módjára, illedelmesen köszöngettünk minden megilletődött „bácsinak”, aki csak betért. Persze, miután a szüleimnek egyértelművé vált, hogy nem azért tekeregnek szinte sorok az udvaron, mert fagyit osztogatnak odalent – bár, ki hogy nevezi –, szedtük a sátorfánkat, és továbbálltunk.
Nekem a Balaton…
Érdekes az emlékezet, mert ha az évek során eszembe jutott a Balaton, mégsem a közös családi élmények vagy a víz illata ugrottak be elsőként. A balatoni nyár számomra sokáig egy elnyújtott hang volt a fejemben, ami azt harsogta: „Csemege főtt kukorica, mais bitte!” Emlékszem, falusi gyerekként mennyire izgatott, mi lehet az a „mejszbite”, amit a főtt kukorica mellé adnak, de a neve alapján biztos voltam benne, hogy csakis valami mennyi mannáról van szó. Óriási döbbenet volt számomra, amikor rájöttem, hogy ez a főtt kukorica maga, csak persze németül.
A teljes cikk itt elolvasható.