Nehézségek a balatoni strandok újranyitásakor (Trend FM)

Az eddigieknél szigorúbb higiénés intézkedések mellett nyithatnak ki a balatoni strandok. A térségi önkormányzatok vezetői szerint szorult helyzetbe kerültek. Amellett, hogy gyakorlatilag nulla bevétellel zárták a vendéglátósok a tavaszt, a helyhatóságoknak több száz millió forintjába kerültek a  koronavírus járvány miatti intézkedések.

A koronavírus elleni intézkedések között található, hogy a strandokon 16-20 négyzetméter területet kell biztosítani egy nyaraló számára. Pandur Ferenc, az Alsóörsi Településüzemeltetési kft. vezetője a Trend FM-nek elmondta: szerinte ez a szabály betarthatatlan és nem életszerű. Hozzátette: Alsóörsön a július-augusztusi hétvégéken a déli órákra már teltház van, ami hat-nyolcezer embert jelent. Pandur Ferenc szerint a korlátozással nem bevételcsökkenésről kell beszélni, hanem könnyen előfordulhat, hogy negatív szaldót mutat majd a strandüzemeltetés. Hozzátette azt is, hogy a parti terület szomszédságában lévő kemping is önkormányzati üzemeltetésű, úgyhogy az esetleges itteni veszteséggel is számolnia kell a településnek.

Ambrus Tibor Csopak polgármestere arról beszélt, hogy településükön Veszprém közelsége miatt a nyári időszakban 11:00-ra már megtelik a strand, ami három-négyezer főt jelent. A településvezető szerint a vízben tartózkodásra vonatkozó korlátozást, védőtávolságot bevezetni szinte lehetetlen. Ambrus Tibor beszélt arról is, hogy a korlátozások mindenképpen komoly bevételkiesést jelentenek majd, ráadásul megoldást kell találni azon vendégek beléptetésére, akik többnapos vagy akár szezonális bérletet váltanak. Kitért arra is, hogy a jelenlegi korlátozások érvényben maradásával a Balaton egészét nézve, az idelátogatók 20-30 százaléka nem tud majd lejutni a tóhoz.

A teljes interjú az alábbi oldalon érhető el: