Négy évszakos pihenőközpont épül az egykori balatoni pártüdülő romjain (Magyar Nemzet)

Senkivel sem kíván versenyezni, mégis a legkedveltebb balatoni attrakciók vetélytársa lehet a néhány év alatt az egykori pártüdülő helyén több fázisban kiépülő Aliga Liget. Megálmodói és az itt élők is úgy gondolják: amellett, hogy az üdülni vágyók egyik kedvencévé válhat, a környékbelieknek kínál majd minőségi munkahelyeket.

Nem kell ingatlanszakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember megállapítsa: korábbi tulajdonosai nem foglalkoztak a különleges értékeket rejtő balatoni üdülőkomplexum, a Club Aliga fenntartásával, fejlesztésével – írja a Magyar Nemzet. Nem véletlen, hogy a közigazgatásilag Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligán hozták létre 1948 után a kommunista pártelit üdülőközpontját: a település nyolcvan kilométerre van Budapesttől, gyorsan elérhető, gazdag a növényzet, ráadásul a part nagy részét egy magas löszfal választja el a vasúttól és a fenti falurésztől. Védett, békés, csendes, sajátos hangulatú terület. A strand sétányát mégis ugyanazok a kövek borítják, amelyeken a hetvenes években is jártak az itt pihenők, a vitorláskikötő infrastruktúrája elavult, a Balaton legnagyobb kertmozija törött székeivel üresen tátong, és még az olyan létesítmények is az enyészeté lettek, mint Kádár János egykori villája, amely bizonyára érdekes turistalátványossággá válhatott volna.

Két évvel ezelőtt az  Appeninn Holding Nyrt. azzal a szándékkal vásárolta meg a hányatott sorsú üdülőtelepet, hogy abból egy, a mai ízlésnek megfelelő pihenőkomplexumot hozzon létre.

Tavaly a Kisfaludy-program részeként forrást nyertünk e-kikötő létesítésére. A létesítményben a jelenlegi 150-160-nál több hajó tud majd kikötni, és növeljük a vendéghelyek számát is. Töltőhálózat épül a Balatonon is egyre népszerűbb elektromos hajóknak, továbbá közvetlenül a kikötő mellett lesz olyan vendéglátó-szolgáltatás, ami vonzóvá teszi a helyet. A Bahart menetrend szerinti járata korábban érintette Aligát, de ez a szolgáltatás fokozatosan leépült, majd meg is szűnt. A fejlesztésnek köszönhetően a jövőben nagyobb hajókat is tud majd fogadni a kikötő

– mondta el a Magyar Nemzetnek Budvári Róbert, a fejlesztés irányítója.

A felújítás során kitakarítják a kikötő medrét, új mólók és keresztmólók épülnek, valamint egy gát, amely a nyugati széltől védi a kikötőt.

Elsősorban a helyiek látogatják szívesen a Club Aliga strandját. Évtizedekig csak a kiváltságosok léphettek a területre, a rendszerváltás óta azonban a világosiak megszerették és megszokták a partot. Az új tulajdonos a terület megtisztításával és a növényzet frissítésével kezdte a strand rekonstrukcióját, amit folyamatos korszerűsítéssel kíván folytatni.

Az általunk eltervezett fejlesztésnek az a vezérelve, hogy Aliga Ligetet (ez lesz a neve a megújított komplexumnak) ne csak a szezonban látogassák. Ezért tervezünk olyan újdonságokat, amelyek egész évben élményt kínálnak a látogatóknak. Fontos irányelv, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljon a komplexum, amelyekre a nyaralóvendégnek és a balatonvilágosinak egyaránt szüksége van. Itt, ellentétben a nagyobb balatoni településekkel, nincs minden helyben, sok mindenért utazni kell. Ezen változtathat az új agora. A hatszáz férőhelyes kertmoziból pedig egy olyan rendezvényteret hozunk létre, amely programokat kínál majd az érdeklődőknek

– magyarázta Budvári Róbert. A terv szerint a főbejárattól lefelé, az egykori étterem helyén jön majd egy agora üzletekkel, kávézókkal, szolgáltatóegységekkel, egészségcentrummal, étteremmel.

A nagyszabású aligai fejlesztés egyik fontos eleme egy új hotel építése.  A szálloda tervezésénél ugyanazt a célt tűzték ki, mint a teljes projekt esetében: hogy olyan szolgáltatóegység jöjjön létre, amely nemcsak a nyári szezonban, hanem egész évben várja a látogatókat. A part fölött, a dombtetőn kialakítandó épületnek az lesz az egyik különlegessége, hogy valamennyi szobáját a Balaton felé tájolják a kivitelezők, vagyis bármelyikbe költözik be a vendég, ugyanaz a csodálatos látvány fogadja majd. Négy évszakos pedig a wellness- és konferenciaszolgáltatásoknak köszönhetően lehet majd a szálloda, illetve azért, mert az Aliga Liget többi létesítményében is számos szolgáltatás várja a vendégeket. Mindez azonban nem csak üzleti szempontból fontos, hiszen a Balatonnál élő fiatalok egyik nagy problémája, hogy a tó környéke csak szezonálisan biztosít jól kereső munkát. Ezt enyhítheti a tervezett beruházás is.