Nárcisz- és tulipánszüret a dél-balatoni Kőröshegyen (likebalaton.hu)

Április elejétől indul, és három áprilisi hétvégén át tart a tulipánszüret a festői dombok között fekvő Kőröshegyi Levendulásban, az idei év újdonsága a fekete tulipán lesz – írja a likebalaton.hu.

A szüret időpontjai:

Nárcisz- és bimbós tulipánszüret: április 6-7. (szombat, vasárnap) 09.00-18.00
Fő tulipánszüret: április 12-14. (péntek, szombat, vasárnap) 09.00-18.00
Húsvéti tulipánszüret: április 19-22., (péntektől hétfőig) 09.00-18.00

Április 6-án és 7-én indul a pompás virágok szezonja, ekkor elsősorban nárciszt, valamint bimbós tulipánokat láthatunk és szedhetünk a dél-balatoni területen. Ezután még további két hétvégén lehet elzarándokolni tulipánokért a gazdaságba, például húsvétkor is, a területen pedig egyre színesebb virágmező fogadja a látogatókat.

– 130 ezer tulipánhagyma van jelenleg a földben, szépen fejlődnek a növények – mondta Szabó Lajos tulajdonos. – Idén kaspókba is ültetünk tulipánt, így is haza lehet vinni majd, de akik szedni szeretnének, azok a helyszínen bérelhető, vagy megvásárolható metszőollóval vághatnak is maguknak. Április elején nyílik a nagyobb, sárga, korai fajta nárcisz, majd a kisvirágú, illatos nárcisz, melyekből összesen 30 ezer hagyma került a földbe, természetesen ezekből is lehet majd gyűjteni – magyarázta Szabó Lajos.

 

A belépés díjtalan, de a virágokért fizetni kell

Harmadik alkalommal hirdetik meg a tulipánszüretet, a szervezők azokat is szívesen látják, akik csak piknikezni, fotózni vagy nézelődni szeretnének. A belépés díjtalan, de a kosarakért, ollókért és természetesen a virágokért fizeni kell, a kézműves levendulás termékeknek sem túl sokan tudnak ellenállni.

Az idei év újdonsága lesz a fekete tulipán lesz, de további 20 féle színnel találkozhatunk, a rózsaszín, lila, cirmos, krémszínű, fehér, sárga és természetesen a piros különböző árnyalataiban.

– Próbáltunk magyar fajtákat keresni, Makó és Szentes környékéről például sikerült szép, piros fajtájú hagymákat beszereznünk, de 90 százalékban holland tulipánok kerültek a földbe, ők foglalkoznak ugyanis magas szinten a színes fajták nemesítésével. A levágott virágok 5-10 napig is elállnak, ha nincsnek túl meleg helyen – mondta a terület tulajdonosa.