Nagytakarítás a Malom-tóban (balatontelevizio.hu)

A Veszprém Megyei Búvárklub tagjai idén is két legyet ütöttek egy csapásra: miközben gyakorlatot tartottak a Malom-tóban, kitakarították annak medrét- számol be az akcióról a Balaton Televízió.

A búvárok több éves jó szokása ez, tavasszal a Víz világnapja apropóján és decemberben, a szilveszteri fürdés előtt megszabadítják a tavat a hulladéktól.

A merülési gyakorlat keretében ezúttal sok más mellett talpas poharat, törött üveget, műanyag napszemüveget, Kinder tojás darabot hozott fel a tóból a hat búvár. Olajos Károly, a klub elnöke úgy nyilatkozott, hogy idén a korábbinál kevesebb szemetet találtak a búvárok, akik a megye több pontjáról érkeztek.

– Miközben a kellemeset összekötöttük a hasznossal, a másfél-két méter mély vízből eltávolítottuk mindazt, ami a szilveszteri fürdőzők épségét veszélyeztetné. A 18 fokos vízben kellemeset úszkáltak a búvárok, nyitott ruhában, az idén valószínűleg utolsó alkalommal. A tagok némelyike a közelmúltban a Vörös-tengeren gyakorolt, néhány napja pedig a Balatonban egy ismerős telefonját kerestem meg, ilyen megkeresések előfordulnak. Várjuk, hogy a télen befagyjon a tó, hogy a jég alá merülést is gyakorolhassuk – idézi Olajos Károlyt a Balaton Televízió.