Nagypéntektől sétahajók indulnak, Húsvéttól pedig a hajózási szezon is megkezdődik a Balatonon

Április 20-án érkezik az első hajó Balatonfüredre, amellyel kezdetét veszi a 173. balatoni hajózási szezon. A húsvéti programok mellett koncertekkel, sétahajózással is várják a Balatonfüredre érkezőket. A Siófokra látogatók a Húsvéti Nyuladalom rendezvényen kapcsolódhatnak ki.

A tó déli partjáról befut az Első hajó ezzel megkezdődik az idegenforgalmi idény és a balatoni menetrend szerinti hajóközlekedés.

Az április 20-án, szombaton, délelőtt tíz órakor rendezendő ünnepségen térzene és néptánc várja az érdeklődőket, akik a megnyitó után ingyenes sétahajózásra indulhatnak. (A Balatoni Hajózási Zrt. a négynapos ünnepre tekintettel április 19-22. között húsvéti séta- és gyerekhajókat is indít.)

Balatonfüreden öt napon át tartó programokkal várják a húsvéti hagyományok iránt érdeklődőket és persze a gyerekeket. Tárlatvezetések, kézműves foglalkozások és bábszínházi előadások követik egymást.
A Zsidó Kiválóságok Házában Heller Ágnes filozófus tart előadást és fellép Gerendás Péter előadóművész. Koncertet ad a Füred Dixieland Band, akikhez csatlakozik ezúttal Falusi Mariann és Kamarás Iván is. A gyerekek tojásfestésen és mézeskalács rajzoláson vehetnek részt, lesz tojásfa állítás, sőt, gondolva a tavaszi szünetre, még kirándulást is szerveznek a sarvalyi erdőbe.
Az április 18-23. között zajló programok részletei itt.

A hónap utolsó hétvégéjén pedig kezdődnek a Jókai Napok. A Kecskeméti Énekes Kör és a Mendelssohn Kamarazenekar ad koncertet, majd az irodalomé lesz a főszerep. Jókai villájának udvarán megidézik a klasszikus írót, lesz irodalmi séta, folyóirat és kötetbemutató, érdekes irodalomtörténeti előadások.
Nyíltvízi felolvasás és zenélés terepe lesz a Jókai hajó, a hétvégén pedig a Koloska-völgyben rendezendő Jókai-bableves főzőversenyen lehet majd kóstolni és lazulni – csábít a programokra a balatonfured.hu.

Siófokon a Húsvéti Nyuladalom programjai április 19-én, nagypénteken tojásfa állítással kezdődnek. A délután folyamán húsvéti játszóparkkal és kézműves programokkal lehet hangolódni az ünnepre, illetve igazi különlegességnek ígérkezik a gyerekek számára a nyuszi gokart ügyességi pálya.

Szombattól már a Fő téren felállított színpadon is megkezdődnek a programok. Napközben gyerekzenekarok, tánc- és sportbemutatók, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. Fellép az Ocho Macho, Kökény Attila és zenekara, illetve a The BlackBirds Beatles Emlékzenekar is. Emellett a négy nap alatt változatos játékokkal, többek között tojáslabirintussal, tojáshorgászattal és bárányos minigolffal készülnek a szervezők a kicsiknek, de lesznek természetesen kézművesek és gasztroárusok is.

Húsvétvasárnap pedig a sport is főszerepet kap. Az április 21-én délelőtt rajtoló IV. Tojás- és Nyúlfutam érdekessége az, hogy tulajdonképpen nem versenyről, hanem közösségi futásról van szó, amelyen a gyerekek szüleikkel együtt vehetnek részt. A táv ennek megfelelően mindössze 4000 méter, így azok is bátran nekivághatnak, akik még csak most ismerkednek a futással. Akiknek pedig még így is hosszú lenne a táv, futás helyett kerékpárral vagy akár rollerrel is teljesíthetik azt, illetve természetesen sétálni is lehet.

Részletek: hellosiofok.hu

A Balatoni Hajózási Zrt. már Nagypénteken sétahajózással várja az érdeklődőket 3 kikötőből, Nagyszombaton pedig indul a menetrendi hajózás a Balatonon!

Húsvéti sétahajójáratok indulnak Siófokról, Balatonfüredről és Keszthelyről 2019. április 19-20-21-22-én.

Siófok Hajóállomásról a “Tünde” nosztalgiahajóval: 11.00; 12.30; 14.00; 16.00 órakor.
Balatonfüred Hajóállomásról a “Csobánc” nosztalgiahajóval: 11.00; 12.30; 14.00; 16.00 órakor.

Keszthely Hajóállomásról a “Helka” nosztalgiahajóval: 11.00; 12:30*; 13.30; 15.00 órakor.
* csak szombaton

2019. április 20-21-22-én 1 órás sétahajó indul Badacsony Hajóállomásról 15.00 órakor.

A meghirdetett sétahajók megfelelő számú jelentkező esetén indulnak és jegyeket a hajóállomás jegypénztárában és a hajón válthatnak.

Információ: balatonihajozas.hu