Nagyon sok hal került idén a Balatonba

Befejeződtek a balatoni és kis-balatoni haltelepítések. A tavasztól november végéig tartó időszak telepítési számait honlapján tette közzé a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A közlemény tanúsága szerint 121 fuvarral, összesen 9218 km-t megtéve, 34 helyszínen történtek telepítések 2017-ben.

A legnépszerűbb horgászhalból, a pontyból éves szinten 300.000 kg vegyes 2-3 nyaras korú a társaság telepítési kötelezettsége. Ezt a számot túlszárnyalva 301 923 kg pontyot telepítettek a tóba, megközelítőleg azonos arányban elosztva a három medence között (keleti-medence 101 802 kg, középső-medence 94 581 kg, nyugati-medence 105 540 kg).

A társaság szakemberei ezúttal is hangsúlyozzák, hogy  a halállomány az élőhelyi- és táplálék viszonyok alapján oszlik el a tóban, nem pedig a haltelepítések helye szerint, ezt a haljelöléses vizsgálatok is alátámasztják. A pontytelepítések fő időszaka az ősz, mert ekkor halásszák le a tógazdaságok halastavait, de az éves mennyiség ötödét sikerült tavasszal és nyáron kihelyezni.

Egynyaras süllőből 2017-ben összesen 6 627 kg kezdte meg új életét a tóban, ebből a halfajból negyedik egymást követő esztendőben is jelentősen túlteljesíttette a társaság a 6 000 kg-os éves kötelezettségét.

Előnevelt csukából 271 000 db-ot telepítettek, amely 21 000 db-bal haladja meg az előírt mennyiséget. A kis csukák idén is oxigénnel felfújt zsákokban érkeztek a Balaton partjára, ahol a helyi horgászok a csónakjaikból, valamint kollégáink a halőri motorcsónakokból engedték őket szabadon a parti növényzet előterében.

Menyhalból összesen 2.150 db egynyaras, 6.000 db előnevelt és 40.000 db zsenge ivadék került a tóba idén. menyhal újrahonosítási programról ezen a linken bővebben lehet olvasni. Kétnyaras korú compóból a kötelezettség ötszörösét, 1000 kg-ot telepítettek be a Balaton Halállományáért Alapítvány segítségével.

Az országban elsőként jelentős mennyiségű, 3.600 db kétnyaras balint sikerült kihelyeznie a Balatoni Halgazdálkodási társaságnak. Érdekesség, hogy ezeket a halak mesterségesen szaporították és intenzív körülmények között nevelték.

A Kis-Balatonon is szerveztek haltelepítéseket, ide 250 000 db előnevelt pontyot és 200 000 db előnevelt süllőt helyeztek ki, ez a vízterület ugyanis tápanyagban elegendően dús az ivadék felneveléséhez.

A telepítéseket az évek óta tapasztalható módon kommunikálta a cég a horgászok felé, így  2017-ben sem került úgy hal a Balatonba, hogy ne lett volna jelen helyi horgász, aki a haltelepítés sikeres lezajlását aláírásával tanúsította a jegyzőkönyvön. A BHNP Zrt honlapján minden egyes telepítési nap képes beszámolója visszakereshető.