Nagyon beindult a Balaton szeptemberben (mfor.hu)

A kedvező időjárás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szeptemberben nagyon megugrott a balatoni vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz képest.

Egy hónappal ezelőtt azon élcelődtünk, hogy hiába vásárolták fel a Balaton környéki turisztikai intézményeket a miniszterelnökhöz közelálló vállalkozók, így Mészáros Lőrinc és Tiborcz István köre, az oda látogató vendégek száma nem nőtt. Úgy tűnik azonban, hogy szeptemberre fordult a kocka, és a magyar Zuckerberg illetve Orbán veje örülhetett, hiszen jelentősen nőtt a tóparti forgalom – írja az mfor.hu. A megugró vendégéjszakák száma elsősorban a belföldi turistáknak köszönhető, akik általában is jelentős számban keltek útra az első őszi hónapban.

Az erős szeptemberi számokban feltételezhetően két dolog is jelentős szerepet játszott: az egyik a kifejezetten meleg idő, így valószínűleg sokan indultak el hétvégenként és töltöttek néhány napot a magyar tenger partján. Emellett vélhetőleg az is kifejezetten sokat dobhatott a statisztikákon, hogy szeptember első két napja hétvégére esett, így akik az utolsó percig kihasználták a nyári szünetet, azok hozzájárultak a növekvő vendégéjszakák számához.

Nekünk a Balaton a Riviéra

Ami a konkrétumokat illeti, szeptemberben 3,1 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma, úgy, hogy a a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,5 százalékkal mérséklődött. Értelemszerűen így a belföldi vendégek által eltöltötteké ugrott meg, 7,9 százalékkal nőtt az eltöltött éjszakák száma előző év azonos időszakához képest.

Annak ellenére, hogy a külföldi vendégek kevesebb éjszakák töltöttek itt, a számuk minimális arányban, 0,8 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 560 ezret. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette az 1,5 milliót és a szállodák kivételével mindegyik szállástípusban emelkedett. A külföldiek számára – a nyári hónapokat kivéve – jellemzően Budapest a legfontosabb célpont, nem volt ez másképp most sem. A vendégéjszakák több mint felét a Budapest–Közép-Duna-vidék régióban töltötték, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos hónapjában.

A visszaeső külföldi forgalmat jócskán ellensúlyozták a hazai turisták. A belföldi vendégek száma 7,7 százalékkal bővült, és meghaladta az 540 ezret. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 7,9 százalékkal nőtt, megközelítette az 1,2 milliót. A vendégéjszakák száma mindegyik szállástípusban és mindegyik turisztikai régióban emelkedett. A legnépszerűbb régióban, a Balatonnál, 10 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek.

Visszaesés az európai turistáknál

Az adatsorokat böngészve olyat láthatunk, amire évek óta nem volt példa, vagyis a legnagyobb küldő országok (Ausztria, Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Oroszország) esetében egyik desztinációból sem volt növekedés. Egyedül a brit turistáknál mért a KSH stagnálást, a másik négy országból érkezők viszont szeptemberben kevesebb vendégéjszakát töltöttek nálunk.

A teljes cikk itt olvasható.