Nagy tematikus vidámpark terve érlelődik a Balatonnál

Régi gondolat, hogy kellene valami nagy attrakció a Balaton-régióba. A témában zajlott kutatások szerint egy minimum egymillió embert vonzó, tematikus vidámparknak lenne a legnagyobb létjogosultsága, amelynek hatása túlmutatna a térségen. Legalább 50 milliárd forintos, mintegy 25 hektárnyi területet igénylő  beruházásról lenne szó, állami szerepvállalással, amelyhez a megvizsgált térségek közül a siófoki bizonyult a legalkalmasabbnak – számolt be több előadó a még csak formálódó tervekről egy projektzáró konferencián szerdán Siófokon.


Molnár Gábor, az eseményt szervező Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének igazgatója a hirbalaton.hu-nak elmondta, utoljára az SCD tervezte témaparkok létesítését a Balatonnál. Zamárdiban például 12,2 hektáron szerettek volna 15 milliárd forintért egy szabadtéri szórakoztató és oktató témaparkot létrehozni, de a cégcsoport tervei, mint ismert, a gazdasági válság miatt nem valósultak meg – tette hozzá.

A téma nem került le a napirendről. Egy most záruló uniós projekt részeként, amely horvát-magyar együttműködéssel valósult meg Élményturizmus Fejlesztési Stratégia (ATDS II.) címmel, kutatások folytak egy balatoni tematikus élménypark megvalósításának lehetőségeiről is.

Molnár Gábor elmondta, egy korábbi projektben már megvizsgálták, milyen új balatoni attrakciónak lenne a legnagyobb gazdasági hatása. Egyebek közt felmerült aquapark, állatkert, tudományos parkok lehetősége, azonban az igények és az elérhető közelségben meglévő attrakciók egybevetése után arra jutottak, hogy egy témapark megépítése lenne a legjobb elgondolás. Ez bekerült a BFT kormány által elfogadott Balaton-fejlesztési koncepciójába, amelynek végrehajtását biztosító kormányhatározat 17 milliárd forintnyi hazai forrást nevesített tematikus élménypark kialakítására a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben.

 

Maximum 5-6 ezer forintot szánnánk a belépőre

A most zárult uniós projekt keretein belül piackutatást, és költség-haszon elemzést is végeztek, valamint felmérték egy tematikus balatoni vidámpark lehetséges témáit. Az eddig vizsgált veszprém-szentkirályszabadjai, sávolyi, siófoki helyszínek közül a siófoki bizonyult a legjobbnak, de döntés még nem született az ügyben. A tanulmányok megállapításai között volt, hogy a megkérdezettek többsége a természet és az állatvilág iránt érdeklődik, és a legkevésbé vonzó számukra az extrémsport. A megfogalmazódott igények szerint legyen az új élménypark valamiben egyedülálló Európában, és legyen megfizethető, maximum 5-6 ezer forint a leendő belépő ára.

Egy másik felmérés szerint a megkérdezettek zömének az tetszene a legjobban, ha kombinált, vagyis több téma köré csoportosulnának az attrakciók. A felvetett konkrét témák közül a „A világ csodái” és a „Magyar mesefigurák” vitték a pálmát.

 

Miért kell állami segítség

Egy egyedi attrakciót jelentő élménypark megépítése kockázatos (válság és szezon-érzékeny), szükség van a 2-3 évenkénti megújulására, és egyéb befektetésekhez képest kisebb megtérülést mutat. Ezek miatt nem nélkülözheti a jelentős állami szerepvállalást, legalább a terület ingyenes biztosításával – fogalmazta meg a költség-haszon elemzést végző Ernst&Young Tanácsadó Kft. szakértője. Egy ilyen beruházás közvetett, úgynevezett multiplikációs hatása ugyanakkor jelentős lehet, túlnőve a régión is. Kihathat többek között a GDP, a foglalkoztatás, a turizmus alakulására.

 

A folytatásról

Molnár Gábor közölte, folytatni kívánják a balatoni élménypark, illetve tematikus vidámpark terveinek kidolgozását, amennyiben lehetőség nyílik további támogatást szerezni a célra. „Ahhoz, hogy a következő fejlesztési ciklusban lehetővé váljon forrást biztosítani a megvalósításra, konkrét, támogatásra érdemes tervekre van szükség, a helyszín megnevezésével” – tette hozzá.

 

Idézet a Balaton-fejlesztési koncepcióból

“A térségben indokolt a helyi értékekre, illetve mozgásra, kihívásokra támaszkodó nagy befogadóképességű élménypark, témapark létesítése, melynek célja, olyan Közép-Európában egyedülálló egészévben nyitva tartó szórakoztató park létesítése, mely használata egész napos program keretében kínál szórakozási lehetőséget családoknak, fiataloknak. A tervezett helyszín kiválasztása lehetőség szerint barnamezős területen történjen, és ne veszélyeztesse a természeti értékek megőrzését. A projekt kidolgozása folyamatban.”