Muzsinszki Nagy Endre kiállítás nyílik Siófokon

Muzsinszki Nagy Endre képeiből nyílik kiállítás 2018. január 22-én 18 órakor, Siófokon, a Kálmán Imre Emlékházban.

 

Muzsinszky Nagy Endre 1939-ben költözött Siófokra. Díszítőfestészetet tanult, majd Nagybányán Thorma János tanítványa volt. Képei a világ számos országában megtalálhatók. Jeruzsálemben, a  Dormitio Bazilika altemploma őrzi azt a kilenc négyzetméteres mozaikot, amit 1929-ben egy nyertes pályázat eredményeként készíthetett el. Az éghajlati viszonyok, valamint a nehéz körülmények következtében, súlyosan megbetegedett. Ott, akkor fogadalmat tett, ha meggyógyul, elkészíti Jézus életének és halálának történetét. Ezt a fogadalmát megtartva, Siófokon készítette el a 243 db-ból álló sorozatot, amelynek az „Én vagyok a világ világossága” címet adta.

A Balatoni Regionális Történeti Kutató Intézet és Könyvtár, valamint a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény „ A Hit és a Fény Ereje – Muzsinszky Nagy Endre ecsetével” c. kiállítással emlékezik a festőművészre. A kiállítást megnyitja: Dr. Gárdonyi Máté plébános. Közreműködik: Kellerné Hencz Ildikó, ének. A képek megtekinthetők Siófokon, a Kálmán Imre Emlékház emeleti galériájában, 2018. március 5-ig, az emlékház nyitvatartási idejében.