Négyen kaptak idén Balaton Régió Közbiztonságáért díjat

Idén Balázs László, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője és hajóvezetője, Pungor János rendőezredes, Kekecs Károly Richárd tűzoltóparancsnok, és Balogh Miklós vehette át a Balaton Régió Közbiztonságért díjat Siófokon.

Tizenötödik alkalommal adta át a Balaton Fejlesztési Tanács a Balatoni Régió Közbiztonságáért díjat kedden. Az idei kitüntetettekkel együtt eddig ötvenen részesültek az elismerésben.

A díjátadón elhangzott méltatását az alábbiakban mi is közreadjuk:

 

Balázs László

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke felterjesztésére és Kristánné Soós Melinda asszony ajánlásával a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2018-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Balázs László, a VMSZ vízimentője, hajóvezető.

Balázs László több mint 15 éve tagja a VMSZ kötelékének. 20 évesen strandi mentőőrként kezdte meg szolgálatát a Balatonon. Kitartó munkájának köszönhetően jutott egyre  magasabbra a ranglétrán. Ő lett a búvárszolgálat vezetője, majd később, mint vízimentő oktató is bizonyította rátermettségét, napjainkban pedig sürgősségi mentőhajó vezetőként, kutató-mentőként dolgozik az egyesület kötelékében. E mellett 9 éve a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálat-vezetője. Számos hazai és nemzetközi kutató-mentő feladatban bizonyított. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi rendeltetésű mentőszervezetének, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak alapításának résztvevője. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Rendeltetésű Mentőegységének, a Huszár Mentőszervezetnek megalakulása óta vezetőségi tagja.

Teszi mindezt azért, hogy segítsen! Személye és élete igazán jó példája annak, hogy milyen az, amikor az ember nem munkát, hanem hivatást választ magának. Ő az, akinek ugyanolyan fontos megtalálni és visszaadni a családjának egy élettelen testet, mint kimenteni egy túlélőt. Ő az, aki a teljes kilátástalanság ellenére sem adja fel. Ő az, aki hivatásból és emberségből is nap, mint nap jelesre vizsgázik. 2018 augusztus 11.-én délután riasztották a sürgősségi mentőhajót Balatonaliga térségébe egy vízben eltűnt gyermek keresésére. Sok órás keresés után sem került elő a gyermek. Balázs László irányításával a mentőhajó a reménytelen helyzet ellenére a keresést tovább folytatta és késő este leltek rá a gyermek holttestére.

 

Balogh Miklós

Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője felterjesztésére a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2018-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Balogh Miklós c.r. törzszászlós, a Veszprém MRFK, Balatonalmádi RK, Balatonkenesei Rendőrőrs körzeti megbízottja.

Balogh Miklós 1971-ben Csengeren született. Hivatásos szolgálatát a Nyírbátor Határőr Igazgatóság, Csengeri Határvadász Századnál kezdte 1998-ban járőr beosztásban, majd a határőrség és a rendőrség fúzióját követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Bevetési Alosztályánál járőrként szolgált hét hónapot. Áthelyezését kérte a Balatonalmádi Rendőrkapitányság állományába. 2009-től kinevezett körzeti megbízott Balatonkenese városában.

Nem egyszerűen rendőr akar lenni, hanem lakóhelye, szűkebb hazája Balatonkenese – Balatonalmádi rendjének őrzését tűzte ki célul. Körzeti megbízotti hivatását nemcsak szolgálata ellátásában, hanem szabadidejében is komolyan veszi. Nyári időszakban az egyike azoknak, akik akár gyalogosan, akár kerékpárral a turisztikai szempontból kiemelt területeken rendszeresen szolgálatot lát el, előnyben részesíti ezen szolgálati formákat.

Munkája sikereit a szokásos körzeti megbízotti rutin tevékenységen kívül számos kiemelkedő eset is jellemzi. Két tűzeset felszámolásában is segítséget nyújtott 2017- nyarán szolgálatban és szabadidejében. 2018. januárjában az általa beszerzett információk alapján több mint 150 kifejlett Cannabis tő került lefoglalásra, valamint 3 fő elfogása történt meg Balatonkenesén. 2018. augusztusában – pihenőnapján – lett figyelmes egy gyanúsan viselkedő férfire, amint egy gépkocsi ajtaját erőszakkal nyitja ki. Megfigyelése, intézkedése és ezek alapján a térfigyelő kamerák képei felhasználásával beazonosításra került a férfi, aki azóta előzetes letartóztatásba is került.  A vele szemben jelenleg folyamatban lévő büntetőeljárás alapját az a szolgálaton kívüli példamutató magatartás képezte, amelyet Balogh Miklós tanúsított.

 

Kekecs Károly Richárd

Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese felterjesztésére, Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a megyei igazgatóság vezetője támogatásával a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2018-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Kekecs Károly Richárd tűzoltó őrnagy, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siófoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka.

Kekecs Károly Richárd 1978-ban született Siófokon. Iskolái elvégzését követően számos katasztrófavédelmi területen, többféle beosztásban dolgozott. 2014. szeptember 1.-óta vezeti a Siófoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokságot.

2017. júliusában kiemelkedő, mások számára példamutató tevékenységet végzett a Balaton, elsősorban Siófok, Balatonvilágos térségét július 11-én elérő 157 km/h orkán erejű szél miatt kialakult rendkívüli viharkár elhárítási feladatok során. Több napon keresztül irányította, szervezte a kárfelszámolást, aminek következtében a szezon ideje alatt öt nap alatt végrehajtották a káresemények felszámolását és az áramszolgáltatás helyreállítását.

Kiemelkedő tevékenységet végez a térség tömegrendezvényeinek biztosítása, az állampolgárok és a régióban üdülők biztonságának megteremtése érdekében. A térségben szervezett rendezvények biztonságát kiemelt figyelemmel kezelve, többek között olyan jelentős létszámú események biztonságos lebonyolításában működött közre, mint a Zamárdi Balaton Sound és a balatonboglári Boglári Szüreti Fesztivál. 2017 tavaszán szervezője volt az áprilisban végrehajtott „hajótűz oltási” gyakorlatnak, amire még nem volt példa a Balatonon.

Beosztottjai követelménytámasztó vezetőként jellemzik, aki személyes példamutatásával, szakmai hozzáértésével, példaképe lehet a polgárok élet és vagyonbiztonságának megóvását hivatásként választó tűzoltók előtt.

 

Pungor János

Molnár Gábor rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője felterjesztésére és Beni Dániel, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. műszaki vezetőjének ajánlására a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének díjbizottsága döntése alapján 2018-ben a „Balaton Régió Közbiztonságáért” díjban részesül Pungor János rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese.

Pungor János 1992-től teljesít hivatásos rendőri szolgálatot.  Kezdetben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán volt főelőadó. 2008-tól Kaposváron kapitányságvezető-helyettesként szolgált. 2010-től a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon megbízott rendészeti igazgató, majd 2011-től kinevezett rendészeti igazgató, mely beosztást ma is magas szinten látja el. 2013-tól rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes.

Közel tíz éve tevékenyen vesz részt a turisztikai idény rendőri feladatinak egységes végrehajtásában.  Négy évente a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) elnöki tisztét is ellátja. A 2018-as turisztikai szezonban a rendészeti teendői mellett kiemelt feladata volt az általa irányított Bizottságnak az is, hogy a kommunikációs csatornákon keresztül bűn- és baleset-megelőzési ajánlásokkal, felhívásokkal tájékoztassa a lakosságot.

Idén a Balaton déli partján két nagy tömeget vonzó rendezvény parancsnoka is volt a „frontvonalon”, a 12. Balaton Sound rendezvényen és a Strand Fesztiválon Zamárdiban. Pungor Jánosnak komoly szerepe volt ez évben a két kiemelt rendezvény biztosításában és a kockázatok mérséklésében.

Tevékenységével vezetői, munkatársai, lakókörnyezete is, elégedett, a szakszerű határozottság mellett az ügyfélbarát ügyintézés jellemzi. A rendészeti állomány körében a 25 éves rendőri szolgálata és szakmai tapasztalata alapján kiemelkedő képességű rendőrként tűnt ki, aki hivatásként éli meg a rendőri tevékenységet.