Sok dolga akadt a hétvégén a balatoni vízirendőröknek

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. július 11-én a viharos szél miatt kilenc esetben összesen 14 személynek segítettek partra jutni – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A bajbajutottak között volt úszó, szörfös, sup-deszkások, csónakos, gumicsónakos, vitorlázók.

 

A vízirendőrök 2020. július 11-én 13 óra körül a Balatongyörök előtti vízterületen egy gumicsónakban sodródó párt segítettek partra.

A Szántód előtti vízterületen 13 óra 45 perckor, a balatonkenesei strand előtt pedig 14 óra 14 perckor került bajba összesen három sup deszkás fürdőző, akik szintén nem tudtak az erős szél miatt partra jutni.

Egy úszó 14 óra 15 perckor a Badacsonytomaj előtti vízterületen a hullámzás miatt kifáradt, emiatt kért a rendőröktől segítséget.

Szintén Szántód előtt szorult a vízirendőrök segítségére az a férfi, akinek a csónakja félig megtelt vízzel, ezért nem tudott a partra evezni.

Egy bizonytalan, az erős szél miatt a deszkájára ráállni nem tudó szörföst 15 óra 30 perckor mentettek az egyenruhások a Révfülöp előtti vízterületről.

Ezt követően 15 óra 40 perc körül egy Balatonöszöd előtti vízterületen lehorgonyzott vitorlás kisgéphajón az erős hullámzástól lett rosszul egy nő, akit a családjával együtt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a Balatonszemesi kikötőbe szállítottak.

Késő délután a Balatonkenese előtti vízterületen két férfi szintén a viharos szél miatt került szorult helyzetbe egy vitorlás fedélzetén. A kisgéphajó motorja túl gyenge volt ahhoz, hogy biztonságosan partra tudjanak jutni. A járőrök a segítségükre siettek, a hajót vontára vették és a balatonfői kikötőbe szállították.

 

Hét lányt mentettek két vízibicikliről

Pénteken 17 órakor a siófoki Nagystrand előtti vízterületen a parttól 1500 méterre két vízibicikliző társaság kért segítséget, mivel az erős déli szélben a tó közepe felé sodródtak, és nem tudtak kifelé haladni. A járőrök a hét lányt a szolgálati kisgéphajóba emelték, a fürdőeszközt vontára vették, és a fiatalokat a part előtti 80 cm-es vízben biztonságba helyezték.