Szombattól: tizenharmadszor is Mozdulj Balaton!

Szombaton, július 8-án indul a XIII. „Mozdulj, Balaton!” szabadidősportos programsorozat, melynek keretében 34 település 37 strandján várják a sportolni vágyókat. A program július második hétvégéjén rajtol, és a mozogni vágyók több sportágban is kipróbálhatják magukat – áll a szervezők hirbalaton.hu-hoz eljuttatott közleményében. 

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az érdeklődők igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, pétanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére. Augusztus 19-ig minden szombaton zajlanak majd programok, illetve ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak. A sorozat augusztus 26-án, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul, ahol a strandok egy-egy kispályás foci-, strandröplabda- és streetball-csapata vesz részt a XIII. “Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozón.

Bartsch János programigazgató kiemelte: a programban szerepet vállaló strandokat erre a nyárra mintegy ötmillió forint értékben szerelték fel új sporteszközökkel. A balatonlellei, a vonyarcvashegyi és az ábrahámhegyi helyszín teqball-asztallal gazdagodott, Fonyódon, Balatonfenyvesen, Balatonberényben és Gyenesdiáson pingpongasztallal bővült a kínálat, Balatonakarattyát pedig vízisport-eszközökkel látták el. A Mozdulj, Balaton! csatlakozott a Magyar Vízilabda Szövetség Póló Nyár elnevezésű programjához, és a megállapodásnak köszönhetően 26 strand kapott felfújható vízilabdakapu-párokat és labdákat, hogy ezzel is népszerűsítsék ezt a hagyományos magyar sikersportágat a fürdőzők körében. Emellett több településen – így például Balatonföldváron, Balatonszárszón és Gyenesdiáson – pályafelújítások kezdődnek majd, hogy a jövőben még jobb körülmények között sportolhassanak a nyaralók – olvasható a közleményben.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, a települési önkormányzatok és városüzemeltetési szervezetek támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg.

Balatonfüred, Balatonszemes és Balatonszárszó ezúttal is két-két stranddal vesz részt az eseményen.

További részletek a programokról és a mozgási lehetőségekről itt  olvashatók. (www.mozduljbalaton.hu)

 

A résztvevő települések:

Veszprém: Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Tihany, Balatonfüred (2 strand), Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonakarattya

Zala: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök

Somogy: Balatonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes (2 strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok, Balatonvilágos

 

A programok időpontjai:

Július 8., 15., 22., 29.
Augusztus 5., 12., 19. + 2 program nap

A programnapok általában 14 órakor kezdődnek, a pontos időpontokról és a + 2 programnap dátumáról a helyi szervezőknél érdemes érdeklődni.

Augusztus 26.: Vonyarcvashegy, XIII. “Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozó (a programsorozatban részvevő strandok csapatainak részvételével)