Mozdulj Balaton – már a döntő következik

Augusztus 26-án, szombaton, a XIII. Mozdulj Balaton Sporttalálkozóval ér véget az idei Mozdulj Balaton szabadidős programsorozat. A szervezők tájékoztatása szerint immár hagyományosan Vonyarcvashegyen, a Lido strandon várják a strandok csapatait, hogy összemérjék egymással az erejüket több sportágban.

A helyi szervezők ebben az évben összesen 37 helyszínen, 17 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei strandon várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat. A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága és a települési önkormányzatok támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A résztvevő strandokat erre a nyárra mintegy 5 millió forint értékben szerelték fel korszerű, új sporteszközökkel. A balatonlellei, a vonyarcvashegyi és az ábrahámhegyi helyszín teqball-asztallal gazdagodott, Fonyódon, Balatonfenyvesen, Balatonberényben és Gyenesdiáson pingpongasztallal bővült a kínálat, Balatonakarattyát pedig vízi sporteszközökkel látták el. Ráadásként a Mozdulj Balaton Programsorozat csatlakozott a Magyar Vízilabda Szövetség Póló Nyár elnevezésű programjához, és a megállapodásának köszönhetően mintegy 26 strand kapott felfújható vízilabdakapu-párokat és labdákat, hogy ezzel is népszerűsítsék ezt a hagyományos magyar sikersportágat a fürdőzők körében.

Az idei rendezvény augusztus 26-án, szombaton 9 órától Vonyarcvashegyen, a Lido strandon ér véget. A hagyományos Sporttalálkozón a szervezők reményei szerint minél több strand képviselteti magát egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapattal. Az elért eredmények összesítése alapján az is kiderül, melyik a Balaton legsportosabb települése.

EZ TÖRTÉNT TAVALY

Siófok lett a legsportosabb balatoni település

Húsz település csapatainak részvételével, immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A remek minőségű pályákon ezúttal is egymást érték a mérkőzések. A legnépesebb mezőny szokás szerint a strandröplabda-tornára gyűlt össze, ahol 14 páros versengett a győzelemért. A döntőt végül egy révfülöpi és egy siófoki duó játszotta egymással, és a Veszprém megyeiek kerekedtek felül. A streetballcsaták is sok izgalmat hoztak, és a korábbi többszörös győztes siófokiak a tavalyi harmadik hely után visszahódították elsőségüket. A strandfoci-torna döntőjében a zánkaiak kerekedtek felül a balatonberényiek ellen. Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén Siófok érdemelte ki Ábrahámhegy és Zánka előtt.