Mobil pumpapálya épült Tapolcán (tapolcaimedia.hu)

A pumpapálya neve is sokat elárul a mozgás formájáról, hiszen a pályát használónak pumpáló mozgást kell végrehajtania és ennek köszönhetően akár a pedál hajtása nélkül is körbe viszi a lendület. Ez a mozgásfolyamat és maga a pályán történő haladás is nagy koncentrációt igényel, amely izommunkával párosul, így egy komplex sportélményt kaphatnak, akik kipróbálják.

Mobil pumpapálya épült a Csermák József Rendezvénycsarnok előtt, melyet bárki, bármikor ingyenesen kipróbálhat.

Ez a pálya egy új hullámos játszótér, sportolási lehetőség, melynek sajátossága, hogy minden olyan közlekedési eszközzel, -rollerrel, kerékpárral, gördeszkával, görkorcsolyával-, használhatjuk, melynek mozgatásához emberi erőre van szükség. – mondta el a tapolcaimedia.hu-nak Tóth András, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) projektvezetője.

A pumpapálya minden nap 8-21 óra között használható, megfelelő védő felszerelésben, bukósisakban, üzembiztos, megbízhatóan működő közlekedési eszközzel, zárt cipőben.  A Tapolca Kft. az önkormányzattal közösen adta be pályázatát a MAKETUSZ-hoz és első városként, 3 hónapig ingyenesen használhatja a pumpapályát.