Mit tartogat az éjszaka egy keszthelyi múzeumban? (tvkeszthely.hu)

Szombaton rendezik meg a 17. Múzeumok Éjszakáját az ország több településén. Keszthelyen 18 intézménybe várják a látogatókat különféle programokkal. Idén többek között betekintést nyerhetnek a látogatók a Keszthelyi Zsinagógába, megnyílik a NAV által lefoglalt tárgyakból összeállított tárlat, fényjáték és éjszakai hintózás is lesz. Az eseményen évről évre egyre többen vesznek részt, így már a kapunyitástól számítani kell a hosszú sorokra, de a szervezők szerint megéri türelmesnek lenni.

A 2018-as Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb programja a Denevérek színes világa című tárlat volt. Az országos esemény évről évre népszerűbb, több ezren látogatják a kulturális intézményeket a késői órákban. A keszthelyi kínálat idén is nagyon színesnek ígérkezik, hiszen a város 18 intézményébe várják a látogatókat.

„Ezen az estén igyekszik mindenki kitenni magáért, tehát minél színesebb programokkal csalogatni a vendégeket és olyan kis unikális dolgokat is programba helyez ilyenkor, amivel amúgy nem szokott megmutatkozni a látogatók előtt. És hát mindenki a méretéhez, adottságaihoz, lehetőségeihez képest a maximumot próbálja ilyenkor kihozni.” – mondta el Varga Zoltán múzeumi menedzser a tvkeszthely.hu-nak.

A szakember hozzátette, az állandó kiállításokon is meglepetésekkel és újdonságokkal is találkozhatnak a látogatók. A sok látványosság megtekintése azonban komoly szervezést igényel a látogatók számára, hiszen kisebb-nagyobb távolságokra találhatók egymástól. A program szervezői ebben is segítenek.

„Ez a Múzeumok Éjszakája így városi szinten is egy nagyon jó lehetőség, hogy megmutassák a múzeumok, hogy milyen jó egységet képeznek. Tehát hogy össze tudnak fogni. Ezt a célt szolgálja az például, hogy az Emlékház azért kiesik az útvonalból. A gyalogosnak a megközelítése egy kis időt venne igénybe, úgyhogy ezért is van buszjárat, ami indul majd óránként a Vadászati Múzeumtól majd az Emlékházhoz, illetve a dottó is majd folyamatosan köröz a városban.”

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen és a Rádió és Televízió Múzeumban már 5-től részt vehetnek az eseményeken a vendégek. A Helikon Kastélymúzeumban, a Balatoni Múzeumban, a Belvárosi Múzeumokban, a Kályhák Házánál és a Bacchus Bormúzeumban 6 órától nyílnak meg a kapuk. A Gimnázium-Templom-Rendháznál 19 órakor előadással veszi kezdetét a program, este 9-től pedig kötetbemutatóval várják a közönséget a Szendrey Emlékháznál. A Keszthelyi Zsinagógát 22 órától mutatják be.

„A Múzeumok Éjszakáján a kapunyitást követően várhatóan mindenhol hosszú sorokra kell majd számítani. Itt a kastély-parkban a hagyományoknak megfelelően korhű ruhákba öltözve fogják várni a látogatókat, de természetesen a város többi múzeumában is színes programokat kínálnak.”