Mintegy 7500-an indultak idén a Balaton-átúszáson (mti/fotók)

Az utolsó csapat is elindult az idei Balaton-átúszáson; a szervezők szerint mintegy 7500 lehet a résztvevők létszáma – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradójában.

(fotó: Varga György/MTI)

Az M1 szerint folyamatosan érkeznek a résztvevők Révfülöpről a túlpartra, Balatonboglárra.
Várhatóan délután 15-16 óra körül érkezhetnek meg az utolsó úszók a célba – tették hozzá.

Math István, a Balaton-átúszás versenyigazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán azt mondta, a „tiszteletet parancsoló” 5,2 kilométeres távra fel kellett készülni; aki ezt megtette, és már szabadvízben is kipróbálta magát, annak sikerülhet.

Átlagosan három óra alatt érik el a másik partot a versenyzők, de a leggyorsabbaknak erre elegendő egy óra is – fűzte hozzá.

 

Ilyen volt az indulás képekben

A 36. Balaton-átúszás résztvevõi rajtolnak Révfülöpnél 2018. július 14-én. A versenyzõk 5,2 kilométeres távot teljesítenek Révfülöp és Balatonboglár között. (MTI Fotó: Varga György)

A 36. Balaton-átúszás résztvevõi úsznak a cél közelében Balatonboglárnál 2018. július 14-én. A versenyzõk 5,2 kilométeres távot teljesítenek Révfülöp és Balatonboglár között. (MTI Fotó: Varga György)