Minőségi magyar hal tanúsító védjegyet kapott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (mti)

A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására – jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten.  A most bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegyet a balatoni halgazdálkodási cég a buzsáki telephelyén termelt pontyra, valamint a balatonlelle-irmapusztai telepén termelt pontyra és fogassüllőre kapta meg.

 

Fazekas Sándor a Minőségi magyar hal tanúsító védjegy átadásakor, a Központi Vásárcsarnokban rendezett ünnepségen elmondta, a szaktárca az ágazati szereplőkkel összefogva eddig is több lépést tett a belföldi édesvízihal-fogyasztás növelése érdekében, most pedig a halfeldolgozás fejlesztését, korszerűsítését, új feldolgozó üzemek létesítését kívánja ösztönözni.

A minőségi haltermelést szolgálja a most bevezetett Minőségi magyar hal tanúsító védjegy is, mivel biztosítja a nyomon követhetőséget, a kiváló minőséget, valamint bizonyítja, hogy magyar termékről van szó. Hozzátette, hogy egyre nagyobb az igény az év minden szakában elérhető, konyhakész halhús iránt.

Fazekas Sándor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére a buzsáki telephelyén termelt pontyra és a balatonlelle-irmapusztai telepén termelt pontyra és fogassüllőre adta át a tanúsítványt. A Minőségi magyar hal tanúsító védjegyet az Aranyponty Halászati Zrt. számára is átadta a földművelésügyi tárca vezetője a sáregres-rétimajori telephelyén termelt pontyra.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a magyar halfogyasztás az utóbbi években mintegy a harmadával 6 kilogramm körüli mennyiségre nőtt évente, fejenként, a tárca célja, hogy a tendencia folytatódjon. Az FM arra számít, hogy jövőre mintegy 40 Minőségi magyar hal tanúsító védjegybirtokos lesz. A védjegy-használatról egy olyan szakmai testület dönt, amelybe egyenlő számú szakértőt delegál a Földművelésügyi Minisztérium (FM), valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) – mondta a miniszter.

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a tanúsítvány sokat jelent a cég számára, mivel a tudatos, a minőségre adó vásárlók egyre többen vannak. Hozzátette, a védjegy garantálja, hogy a “tótól a tányérig” végigkövethető a termék – jelezte a vezérigazgató.