Mindenki Karácsonya Balatonkenesén (veol.hu)

A jó hangulatú ünnepségen a helyi cégek és egyesületek kitelepültek a térre, és ételekkel, italokkal várták a vendégeket teljesen ingyen. Jurcsó János, a település polgármestere elmondta, két évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal indították el a Mindenki karácsonyát, ami tavaly a Covid miatt ugyan elmaradt, de idén, a járványügyi szabályok betartása mellett nagy örömükre ismét megrendezhették.

Már régóta tervezgettük Szabó Tamással, a kulturális bizottság elnökével, a Városvédő Egyesület elnökével, hogy létrehozunk egy olyan karácsonyt a településen, ahol nem a sztárfellépők és az ajándékok kapják a főszerepet, hanem a közösség, a beszélgetés és a közös időtöltés öröme. A település lakói nagyon elégedettek voltak az első ilyen rendezvényünkkel, így mindenképpen folytatni akartuk ezt a hagyományt

– fogalmazott a veol.hu-nak a polgármester.

Kiemelte, nagy öröm a város számára, hogy a Kálvin János tér a település kulturális ékszerdobozává vált az elmúlt években, ennek okán a közeljövőben színpad felépítését is tervezik a térre, hogy teljes egészében egy kulturális főtérré válhasson.

A faházakban különböző finomságokkal készültek a helyiek, ez mindenki számára teljesen ingyenes, de felajánlásokat elfogadunk. Ezeket a felajánlásokat a városi gyereknap megszervezésére fogjuk fordítani – emelte ki Jurcsó János.

A polgármester szerint elmondható, hogy az elmúlt évben ugyan minden rendezvényen kevesebben mertek részt venni, de így is megtelt a tér. Balatonkenesén pedig úgy tűnik, nagy hagyománya van a jótékonyságnak, egymás segítésének, hiszen a Mindenki karácsonya rendezvény sem jöhetett volna létre a helyiek összefogása és jószívű felajánlásai nélkül.

Az eseményen közreműködött a Kipp Kopp Óvoda Aprófalva csoportja, a Pilinszky János Általános Iskola és AMI diákjai, a Szivárvány Népdalkör, Kerti Teréz, a kenesei kötődésű HolddalaNap zenekar, valamint bemutatót tartottak a tűzzsonglőrök is.