Minden rekordot megdöntött a STRAND Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a MOL Nagyon Balaton nyárzáró eseménye, a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett, amelyre a szezon legvégén a vártnál jóval többen, 126 ezren látogattak el Zamárdiba, megtöltve a déli part szinte összes szálláshelyét.

A hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos fesztiválon 3 alkalommal ki kellett tenni a „teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt.

A szervezők hazai- és világsztár fellépők bevonásával indítottak akciót, amely keretében hátrányos helyzetű családok iskolakezdését támogatják. „A jótékony kezdeményezés 140 diák iskolakezdését támogatja összesen 1.400.000 Forinttal az Ökomenikus Segélyszervezeten keresztül.” – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

„A STRAND-dal egyidőben zajló B my Lake fesztivál 4 napja minden bizonnyal ugyancsak emlékezetes a résztvevők számára. A legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt.” – közölte Fülöp Zoltán főszervező.

Ez utóbbi rendezvény ugyanakkor megosztotta a Balatonnál lévőket. Többen, főként az északi parton élők, vagy ott nyaralók ismét a hangerőre panaszkodtak. Szerintük ugyanis a fesztivál míg tízezrek szórakozását szolgálja, addig mások pihenését lehetetleníti el. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.