Minden, amit a Balaton algáiról tudni akart (MTA)

A Balaton, ahogy minden más nagy tó életében alapvető szerepet játszanak az algák. Fotoszintézisük révén termelt szerves anyagok biztosítják a tavi ökológiai rendszer energetikai alapját, ezért végső soron a tóban termett halak mennyisége is az algák függvénye.  A térben elkülönülő, eltérő faji összetételű együttesek alkotják a Balaton gazdag és változatos algavilágát, ami már több mint egy évszázada foglakoztatja a kutatókat, és a 20. század közepétől kezdve fontos vízgazdálkodási jelentőséggel is bír. Dr. Vörös Lajos, az ÖK Balatoni Limnológiai Intézet kutatója a Magyar Tudományos Akadémia számára készített, az mta.hu-n megjelent összefoglaló írást.  

A Balaton algáinak egy része a vízoszlopban lebegve él, mások pedig a tófenék felszínét népesítik be. Utóbbiak nem képesek lebegésre, ha erőteljes hullámzás hatására bekerülnek a vízoszlopba, onnan hamar kiülepednek. A tó algáinak egy harmadik csoportja a parti kövekre, nádszálakra tapadva él, vagy a déli part sekély néhány deciméteres vizét népesíti be látványos szövedéket alkotva. Ezek a térben

A fitoplankton

A Balatonban a múlt század nyolcvanas éveiben a lebegő mikroszkopikus algák (fitoplankton) túlzott elszaporodása veszélyeztette a vízminőséget, ami szükségszerűen maga után vonta intenzív kutatásukat, az algatömegprodukciók okainak és következményeinek kiderítését. A túlzott mértékben elszaporodott algák csökkentik a víz átlátszóságát, a víznek kellemetlen ízt és szagot kölcsönöznek, ráadásul nyáron az üdülési szezonban a legtömegesebbek. Tetézi a bajt, hogy nyaranta a tóban a kékalgák (cianobaktériumok) az uralkodó szervezetek, amelyek az édesvízi algák közül egyedüliként méregtermelésre is képesek. A cianobaktériumok toxinjai a fürdőzőknél bőrirritációt, nyálkahártya-gyulladást, szemgyulladást, a fürdés közben véletlenül lenyelt víz pedig hányást, hasmenést okozhat. A Balatonban tömeges kékalgák képesek a légköri molekuláris nitrogén megkötésére, ezért egyedüli limitáló tápelem számukra a foszfor. Általános tapasztalat, hogy a kékalga-tömegprodukciók kialakulása szorosan összefügg az időjárással.  A vízhőmérséklet csökkenése, együtt járva az erőteljes szél okozta felkeveredéssel, szaporodásukat gátolja, lassítja.

A foszfor mennyiségét visszaszorító nagyberuházások létesítésének és folyamatos üzemeltetésének eredményeként sikerült a tó külső terhelését jelentős mértékben csökkenteni. Ennek következtében 1995 óta a Balaton legalgásabb területén a Keszthelyi-medencében egészen 2019 nyaráig nem fordult elő vízvirágzás, azaz még a nyári kánikulában sem szaporodtak el az algák a fürdőzés szempontjából kifogásolható mértékben. Ennek a kedvező, mintegy két évtizeden keresztüli állapotnak tudható be, hogy a szakembereket is meglepte és készületlenül érte, hogy tavaly nyáron a múlt század nyolcvanas éveit idéző algatömeg-produkció következett be a Keszthelyi- és Szigligeti-medencében.

Ezt a váratlan nyári-nyárvégi tömeges algaszaporodást nem egy hirtelen bekövetkezett külső foszforterhelés okozta, hanem drámaian megnövekedett a tó üledékéből származó úgynevezett belső terhelés. Ez vezetett először a fecskemoszatok, majd a velük együtt elszaporodó fonalas cianobaktériumok hatalmas tömegprodukciójához. A következő évben, 2020-ban nem ismétlődött meg a jelenség. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben, akár a következő évben nem ismétlődhet meg amit 2019-ben megtapasztaltunk.

A fitobentosz

Az ezredforduló után javuló vízminőség mellett új probléma, az alacsony vízállás jelentett gondot a turizmus számára. Ez a jelenség irányította a kutatók figyelmét a tó üledékfelszínén élő algaegyüttesek (fitobentosz) elterjedésének és jelentőségének felmérésére. A Balatoni Limnológiai Intézetben több éves kutatómunkával megállapították, hogy a Keszthelyi-medence két méternél mélyebb vizeinek kivételével a tó fenekén mindenütt élnek egysejtű és fonalas algák, amelyek nem azonosak a felette lévő vízoszlopban lebegőkkel. Létezésük feltétele, hogy a vízfenékre jusson valamennyi napfény.

A kevésbé átlátszó vizű Keszthelyi-medence mélyebb vizének alján a fényhiány miatt nem élnek algák. A Balaton középső és keleti területein a tófenék algáinak átlagos tömege közel azonos a vízoszlopban lebegő algákéval, azonban a mélyebb vizek fényben szűkölködő fenekén nem tudnak olyan intenzíven szerves anyagot termelni, mint a felettük lebegő jobb fényviszonyok között élők, ezért a tó egészét tekintve produkciójuk csak mintegy 18%-a a tó lebegő algáinak.

Nem mellékes körülmény az, hogy a két méternél sekélyebb vizű tóterületeken tömegük és jelentőségük egyaránt meghaladja a lebegő algákét, itt ezek válnak főszereplővé. Ezért a Balaton legproduktívabb területe nem a Keszthelyi-medence, hanem a déli part sekély homokos fövenye, ahol a homokszemekre tapadva egysejtű kovamoszatok milliárdjai élnek. A mélyebb mederrészeken a laza üledék felületén a kisebb fényigényű kékalgák (cianobaktériumok) az uralkodók.

Algák a parti köveken és nádszálakon

A Balatont felkereső turisták a parti kövek, műtárgyak felületét bevonó algákkal kerülnek legközelebbi ismeretségbe. Tavasszal a kövezések aranysárga nyálkás bevonatát egysejtű kovamoszatok milliárdjai alkotják, a szilárd felületeket locsoló hullámok pedig egy sajátos és különleges algának, egy fonalas vörösmoszatnak biztosítanak életteret.

Ez az alga nem viseli el az állandó vízborítást, csak az úgynevezett locsolás terében képes megélni. Korábban a vízimalmok kerekei biztosították ezt a körülményt a számára, mára a vízimalmok eltűnésével élettere nagymértékben beszűkült. Hasonlóan a parti kövek bevonatához, a nád vízalatti hajtásain is megtapadnak algák. Ezek leggyakrabban kovamoszatok, amelyek kocsonyával ragasztják sejtjeiket az aljzathoz.

Az alacsony vízállás algái

1934-ben azt észlelték, hogy a Cladophora nevű fonalas zöldmoszatot óriási mennyiségben vetik partra a Balaton hullámai. Elterjedését vizsgálva megállapították, hogy a Cladophora-turzások a Siófok és Balatonlelle közti partszakaszra jellemzőek. Balatonszemes térségében olyan tömegben lepte el a partot, hogy a fürdőtelep vezetőségének egészen komoly gondot okozott. „Időről időre eltakarítják, kupacokba szedik, de néhány nap alatt újból ellep mindent. A Cladophora glomerata legújabban a déli part sekély vizében 2002 és 2003 nyarán jelent meg hatalmas tömegben, ahol jelenléte egyértelműen a 2000 óta az alacsony vízszinthez volt köthető. A jelenség 2012-ben megismétlődött.

Tekintettel arra, hogy ez az algatömeg-produkció a déli part strandjain komoly gondokat okozott.  2003 nyarán felmérték a déli part Cladophora-állományát és megállapították, hogy július közepén és végén a Balaton déli partjának nádmentes területein mindenütt gazdag Cladophora-gyep alakult ki. A planktonikus algák becsült össztömege a Balatonban 270 tonna száraz tömeget tett ki, azaz a Cladophora-gyep szervesanyagtömege gyakorlatilag megegyezett a tó egészének planktonikus algatömegével.

A Cladophora tömeges elszaporodását rendszerint a tengerek, tavak parti övének növekvő foszforterhelésével magyarázzák. A Balatonban minden bizonnyal nem erről van szó. A déli parton, júliusban van elegendő fény a gyors szaporodáshoz, amelynek a magas hőmérséklet is kedvezett.

A magas vízállású években, így napjainkban a Cladophora nem jelent meg a parti régióban, méréseink alapján erre csak a siófoki vízmérce 50 cm-es állása alatt kell számítani. A mesterségesen magasan tartott vízszint egyértelműen meggátolja ennek a nemkívánatos algaburjánzásnak a kialakulását.