Milliárdokat szán a kormány a balatoni elektromos hajózásra (24.hu)

A kormány terve a balatoni elektromos hajózás felvirágoztatása. Már 2016-ban biztosított erre egymilliárd forintot, és további milliárdos tervek is vannak.

Ha minden jól megy, 20-30 millió forintos elektromos luxusjachtok lephetik el a Balatont, legalábbis már készül az infrastruktúra, startolnak az e-kikötő fejlesztések. A kormány kerített egymilliárd forint támogatást a beruházásokhoz, és Balatonkenesén hamarosan be is indulhat a gépezet. Esélyes helyszín még egy Mészáros Lőrinc-féle kemping partszakasza, de az önkormányzatok tulajdonában álló Balatoni Hajózási Zrt. is beszállna az üzletbe – a 24.hu tudomása szerint.

Túl sok konkrétum még nem került nyilvánosságra, de a körvonalazódó ötletekben kulcsszerepet játszanak a Viszkei fivérek. Ők az egyik oldalról a fejlesztési stratégia-, a másik oldalról pedig a hajógyártásban érdekeltek.

A Balatoni Elektromoshajózási Nonprofit Kft. tulajdonosa Viszkei András, aki testvérével, Viszkei Márton Györggyel alapította meg az egyik, elektromos yachtokat gyártó céget Magyarországon, az Aqwia Kft.-t.

Az Aqwia egymilliárd forintnyi eszközállománya mutat valamit a cég potenciáljából. Nem beszélve arról, hogy Giró-Szász András egykori kommunikációért felelős államtitkár is ott készült elektromos jachtot választott magának. A luxushajó a 2014-es vagyonbevallásában ugrott elő, és az értékét 25-35 millió forintra tette anno az Index. Giró-Szász ugyan csak harmad-negyed akkora vételárról nyilatkozott, de még ez is egy jobb autó ára.

Az Aqwia a 7 méter feletti kategóriában gyárt, hajói 3-4 millió forintról indulnak és a luxustól függően a határ a csillagos ég. A piac másik nagy szereplője, a Stickl Yacht kisebb, gyorsabb, akár vízisízők számára is alkalmas hajókat fejlesztett, ezek 25 ezer eurótól (7,7 millió forinttól) indulnak a Világgazdaság cikke szerint.

Luxus és tömegturizmus
Az árak alapján tömegigényről nem lehet szó, és egyelőre a 300-at sem éri el az elektromos hajók száma a Balatonon. A hajózási hatóság kérdésünkre azt közölte, jelenleg 276, elektromos hajtással rendelkező kishajót tartanak nyilván, döntő többségük kisgéphajó. Ebből körülbelül 250 van a Balatonon.

Viszont ambíciózusak a tervek. Gyakran példálóznak azzal, hogy világviszonylatban a kedvtelési hajók 70 százaléka motoros, vagyis bőven lenne hely elektromos hajóknak nálunk (a Balatonon belső égésűek használata tilos, tehát csak ez jöhet számításba.) Mivel vezetésük nem igényel elmélyült ismereteket, elterjedésük a turizmust is meglökhetné, és a szezon elnyújtásához is hozzájárulna – így szólnak az érvek.

Stratégiák dzsungelében
Viszkei András ma már nem tulajdonos az Aqwiában, a Balatoni Elektromoshajózási Nonprofit Kft.-ben viszont aktív. Ez utóbbi cég stratégiai megállapodást kötött néhány hete a Magyar Vitorlás Szövetséggel, azóta együtt dolgoznak a vízi élményturizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra-fejlesztéseken. Ami passzol a kormányzati elképzelésekhez. Egymás után épülnek – részben uniós milliárdokból – a balatoni vitorláskikötők, és a kormányzati szándék is az, hogy a jövőben elektromos hajók cikázzanak a Balatonon. Ez derül ki egy balatonkenesei előterjesztésből is, amelyben Tömör István polgármester így fogalmazott: “Kormányzati szándék az e-mobilitás program széles körű elterjesztése hazánkban. Ennek keretében – információnk szerint – három elektromoshajó-kikötő létesítése látszik megvalósíthatónak a balatoni hajózás fejlesztése érdekében”.
A törekvés már a Balaton fejlesztését célzó 2016-os kormányhatározatban is látszott, abban egymilliárd forintot biztosítottak a balatoni elektromos hajózásra. További 5,6 milliárd forint pedig a „Bejárható Magyarország komplex víziturisztikai-, és egyéb állomásai, valamint e-hajózás fejlesztések” soron áll rendelkezésre a határozat alapján.

A tavaly szeptemberi Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában is külön részt szenteltek az e-hajózásnak. A Balaton Fejlesztési Tanács úgy tudja, a Magyar Vitorlás Szövetség a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve elkészítette a Kishajós élmények a Balatonon – Turizmusfejlesztési stratégia tervezetét.

Hol lesznek az e-kikötők?
Befektetők sora mozdul rá a balatoni kikötőépítésekre, a piacon a hajózás fejlesztésére szánt milliárdos állami pénzekről terjednek hírek. Ami az e-kikötőket illeti, a Magyar Vitorlás Szövetség válaszából kiderül, hogy a Mészáros Lőrincék által üzemeltetett balatonfüredi kempingben is lesznek elektromoshajó-kikötő helyek. A szövetség a Magyar Kajak Kenu Szövetséggel és a balatonfüredi önkormányzattal közös konzorciumban tervezi egy közel 140 hajó befogadására alkalmas kikötőt építését, ahol e-hajók fogadását is biztosítanák. Az engedélyezési eljárás folyamatban van. Máshol is terveznek projekteket tagszervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve, és ezeknél is szeretnének elektromos hajók kikötésére alkalmas helyeket létesíteni, ezek viszont még csak a tervezési stádiumban vannak.

A BAHART is beszállna
Egyelőre nem világos, hogy olyan kikötőket terveznek-e, amelyek csak elektromos-hajókat fogadnak be, vagy olyanokat, amelyek képesek elektromos hajókat is befogadni. Előbbinek valószínűleg nem sok értelme lenne. A Balatoni Hajózási Zrt. válaszából is az derül ki, hogy voltak kifejezetten elektromos hajózással kapcsolatos pontok a balatoni fejlesztési csomagban, arról viszont egyelőre nincs információjuk, hogy a BAHART-kikötők valamelyikét közvetlenül érintik-e ezek a források. Mindenesetre a cég középtávú céljai között szerepel az elektromos hajókat kiszolgáló kikötői szolgáltatások, feltételek, körülmények fejlesztése a saját kikötőiben is.

Milyen engedély kell?
A hatóság válaszából kiderül, a kedvtelési célú vízi járművek közül a tisztán elektromos hajtással rendelkező és csónakkategóriába tartozó vízi járművek nem engedélykötelesek, azaz nem kell őket nyilvántartásba venni, nem kell üzemképességüket igazoló okmánnyal rendelkezniük, és a vezetésükhöz hajózási képesítés sem szükséges, de a vízi közlekedésben való részvételük szabályait, továbbá szükséges felszerelésüket a vízi KRESZ, azaz a Hajózási Szabályzat szabályozza. Amennyiben az elektromos motorral hajtott vízi jármű mérete alapján a kishajó kategóriába tartozik, akkor engedélyköteles, vagyis műszaki és víziközlekedés-biztonsági alkalmasságát vizsgálja a hajózási hatóság, és nyilvántartásba veszi, lajstromszámmal és hajóokmánnyal látja el.

Eliszaposodhat a strand
Balatonkenesén is terveznek egy elektromoshajó-kikötőt, mégpedig egy korábbi strand helyére. Csakhogy az Alsóréti Üdülőegyesület elnöke, Horváth József szerint a kikötő megépítésére kijelölt nyúlvány nem azon a helyrajzi számon fekszik, amit az önkormányzat megjelölt. Horváthék szerint a terület jelenleg közpark besorolású. Így gondolja a Balatonkenesei tükör is, vagyis hogy a 3705. helyrajzi szám előtti terület még nem a víz, hanem parti sétány, illetve park.

„Balatonkenesei tükör”
Horváth hibás elképzelésnek tartja, hogy a kikötőt ide tervezik, szerinte ezzel a szörfösöknek és a fürdőzőknek vágnának alá. Ez a rész egyébként egy darabig fizetős strandként működött, majd szabaddá tették, jelenleg fürödni itt nem lehet, de nem szólnak, ha valaki megmártózik – nyilatkozta lapunknak. Az üdülőegyesület elnöke a legnagyobb problémának azt tartja, hogy mivel a terület egy öböl, a Marina Port kikötő megépítésével az iszap már most bekeveredett a strandra. Ha ide csinálnak még egy másik kikötőt, a strand teljesen eliszaposodik. Horváth szerint az sem mellékes, hogy ez egy sétány, egy panorámás terület, amit az építkezéssel elvennének a helyiektől és a turistáktól.

A 24.hu kereste Tömör István polgármestert is, hogy megtudja, pontosan mely területet érinti a tervezet, miért van szüksége egy ötödik kikötőre Kenesének, módosították-e már a szabályokat, mikorra épülhet meg a kikötő, és van-e információja arról, hol lesz a másik két elektromoshajó-kikötő. A polgármester válaszában azt írta, még nem jelentek meg olyan pályázati vagy egyéb támogatási kiírások, amelyek konkrétumok tisztázására hatalmaznák fel. Hozzátette,  a 3705-ös helyrajzi számú területhez vízben kapcsolódó állami tulajdonú részről beszél az előterjesztés. “Balatonkenese a vendéglátásból és a turizmusból él, ezért kell még ötödik vagy többedik kikötő. Az ügy ott tart, hogyha megnyílik a lehetőség, élni szeretnénk vele, ehhez tesszük meg a szükséges előkészületeket. Mivel nem ismert a beruházás, a kezdete sem, így a befejezését sem kívánom megjósolni. Semmi egyéb információm nincs” – fogalmazott a polgármester.

Mázsár Tamás cikke itt olvasható.