Mesés nyár és misztikus ősz a Balaton-felvidéken (onlinebalaton.hu)

Saját bevallása szerint imádja a Balatont és a Balaton-felvidéket, tizenöt éve a mesés régió az otthona. Régóta érezte már, hogy a sok-sok élményt, melyekben része volt itt, másokkal is meg kell osztania. A gondolatból mostanra két könyv is született. Írójukkal, Gajdos Erika Tímeával múltról, jelenről és a jövőbeni tervekről beszélgetett az onlinebalaton.hu munkatársa.

Mi motivált a „Mesés nyár a Balaton-felvidéken” majd később a folytatás, a „Misztikus ősz a Balaton-felvidék” regények megírására?

2008-ban elindítottam a „Legyen miénk a Balaton!” exkluzív online élménymagazint, amit három évig szerkesztettem és írtam. Az ötlet – hogy szórakoztató regény formájában is megírjam balatoni élményeimet, természetesen képzeletbeli történetbe ágyazva – már akkor megszületett bennem. Rengeteg négy évszakos balatoni élménnyel lettem gazdagabb, és itt tevékenykedő vállalkozások marketing kommunikációján is intenzíven dolgoztam, mint kreatív szövegíró és marketing szakember. A regényírást margóra tettem, hogy majd egyszer erre is sort kerítek, de mindig volt valami sürgetőbb, fontosabb, izgalmasabb projekt, amire nem tudtam nemet mondani. Majd jött egy varázslatos pillanat, és 2017-ben belevetettem magam a regényírás alkotói folyamatába, és már nyáron megjelent a „Mesés nyár a Balaton-felvidéken”, ami az első regényem. 2018 júliusán napvilágot látott az átdolgozott, bővített második kiadás, amit gyorsan követett a novemberben kiadott folytatás, a „Misztikus ősz a Balaton-felvidéken” kötet. Motivál, hogy regényeimben átadjam a Balaton-felvidék mesebeli szépségét, a táj-és természet értékeit, a négy évszak és a balatoni életérzés hangulatát, színeit, fényeit és élményeit.

Főállásban írsz, vagy ez egy hobbi, kellemes szabadidős tevékenység számodra valamilyen más munka mellett?

Az elmúlt tizenöt évben kreatív szövegíróként dolgoztam, az írás a lételemem, főállásban írok régóta. A regényírás egy másik műfaj, amiben szerettem volna kipróbálni magam. A Mesés Balaton-felvidék négy évszakos regénysorozat igazi örömírás számomra, ezzel foglalkozom két éve. Mindenképpen motivált a „Mesés nyár a Balaton-felvidéken” kedvező fogadtatása, és inspirált a következő rész megírására, hogy az olvasók alig várták a folytatást. Ez ma sincsen másképp, intenzív tempót diktálnak a balatoni regénysorozat kedvelői, amiért nagyon hálás vagyok, mert még sok regényötletem van, amit szeretnék megírni.

A könyv ajánlója alapján úgy tűnik, a főhős és a szerző személye megegyezik, még ha a név más is…

Nem életrajzi élményregényt írtam, abban nem találtam volna kihívást. Természetes, hogy a saját élményeimet és kedvenc helyszíneimet is beépítettem a képzeletbeli történetbe. Több, mint húsz éve kötődöm a Balatonhoz, a Balaton-felvidékhez. Inspirál, táplál és feltölt, egész egyszerűen imádom. A regények írásánál az volt a célom, hogy minél plasztikusabban, élethűen ábrázoljam a Balaton-felvidéki helyszíneket, hogy az olvasó tökéletesen benne legyen a regényfolyamban, és újra intenzíven átélje a felejthetetlen élményeket, érzelmi hatásokat, misztikus energiákat. Ez a nem mindennapi vidék mindenkire nagy hatással van, akár itt él, akár kikapcsolódni jön. Az olvasói visszajelzések alapján ez az első két résznél jól sikerült, ami lelkesít a folytatás megírásában. Természetesen a főhősnő nagyvárosban élő ember, ahonnan én is jövök, hiszen így tudtam ábrázolni azt az óriási kontrasztot, amiért beleszerelmesedünk a balatoni tájba, a Balaton-felvidéki életérzésbe. Ezt én is átéltem, mint oly sokan. A nyári és őszi történetben a mesés képzelet szárnyán utazunk térben és időben, bejárunk misztikus helyeket, belső és külső utazásokat, kalandos élményeket élünk át a főszereplővel, Bánki Dorkával, aki a Balaton-felvidéken talál rá mindarra, amit oly régóta keresett.

Mi inspirál, hogyan készül egy-egy könyv?

Szeretek írni, állandóan van nálam toll és jegyzetfüzet, akár a Balaton parton lóbázom a lábamat, akár az erdőben sétálok a kutyámmal. A nyári és őszi regényem nagy részét a természetben írtam, elsősorban a történetben szereplő helyszíneken. Inspiráló környezetben élek, a Balaton-felvidék számomra kimeríthetetlen ötletek kincsesbányája. A természet, a csodálatos állatok, a zene, a meditáció, az értékes emberekkel folytatott tartalmas beszélgetések mind inspirálnak. A „Mesés nyár a Balaton-felvidéken” kötetet írtam a legtovább, mert többször átírtam, átdolgoztam, majd kibővítettem, ebből lett a második kiadás. Ez volt a tanulópénz, egy évet vett igénybe, de megérte. Segítségemre volt ebben Kellei György író, aki nem kímélt kritikai észrevételeivel, szerkesztői tanácsaival, amiből megpróbáltam minél többet kamatoztatni. A „Misztikus ősz a Balaton-felvidéken” az anyaggyűjtési fázis után három hónap alatt elkészült. A munkamódszerem roppant egyszerű, leülök és írok.

A cikk folytatása, fotókkal itt.