Mentőöv Program: bemutatták a készülő egységes tájékoztatási rendszert (OnlineBalaton.hu)

A balatoni tragédiák, balesetek megelőzését szolgálja az a Mentőöv Programnak nevezett kezdeményezés, melynek részleteit a megvalósító Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Balaton Fejlesztési Tanács és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata képviselői mutatták be szombat délelőtt Balatonlellén.

Új tájékoztatótábla Balatonfenyves Nagystrandján (fotó: hirbalaton.hu)

A komoly szakmai összefogásból született prevenciós program elindítói a 2017-ben történt vízi balesetek kiemelkedően magas száma, valamint az ezek vizsgálataiból levont következtetések voltak. Megfigyelhető, hogy a balesetek okai mögött gyakran az információhiány, az önismeret hiánya, a felkészületlenség, vagy az emberi felelőtlenség áll, így a hatékony megelőzésben a különböző kommunikációs eszközök komoly szerepet játszhatnak. Ezen kommunikációs módszerek, eszközök fejlesztésére, kidolgozására és megvalósítására vállalkozott a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testülete keretében létrejött Mentőöv munkacsoport.

Az új tájékoztatótáblák helymeghatározást segítő száma a település irányítószámával kezdődik. A táblán látható a viharjelzés értelmezése, a mederviszonyokat és vízmélységet mutató mederrajz, információ vízbiztonsági szabályokról, és a segítségkérés lehetőségei (fotó: hirbalaton.hu)

 

A Balaton Fejlesztési Tanács és az Innovációs és Technológiai Fejlesztési Minisztérium támogatásával létrejött Mentőöv Program egy egymásra épülő, vízbiztonságot és közbiztonságot elősegítő, felvilágosító és tájékoztatási rendszer. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság által megálmodott prevenciós program célja, a biztonságos vízhasználathoz szükséges információk megismertetése és tudatosítása, hosszabb távon a balatoni vízi balesetek számának csökkentése, megelőzése, valamint az emberek tudatos, felelős vízhasználatra ösztönözése.

Ezen kívül a program keretében elkezdődött egy egységes, könnyen értelmezhető, helymeghatározást lehetővé tevő rendszer kiépítése is. A tervek szerint a rendszer a Balaton valamennyi strandján megvalósul majd, mely esetleges baj – baleset, rosszullét – esetén jelentős mértéken segíti és meggyorsítja a mentésirányításban és mentésben dolgozók munkáját.

Mindezek mellett a program részeként 2018-ban és 2019-ben a BVRK és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata számos prevenciós előadást tartott, melyek szintén a helyes fürdőzési szabályokra és a vizek veszélyeire hívják fel a régióban élő, a vízi sportokat űző gyermekek, valamint a strandolók figyelmét. A projekt kezdete óta 133 előadáson, 7310 diák tanulhatott a megelőzés fontosságáról.

A rendezvényen a házigazda BL YachtClub & Apartements igazgatója, a Balatoni Kör alelnöke Tóth Balázs, Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsának elnöke beszélt arról, hogy miért tartja kiemelten fontosnak a projekt támogatását és arról, hogy miért a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát választották a program mentorálására. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Jamrik Péter szavaira reflektálva ismertette a program keretében eddig megvalósított lépéseket, azt, hogy hol tart most a projekt és, hogy milyen nehézségekkel kellett és kell szembenézniük a megvalósítás kapcsán.

A sajtótájékoztatón bemutatták a már elkészült, strandokra kihelyezett tájékoztató anyagokat és elhangzottak a projekt folytatására vonatkozó tervek is.

A teljes cikk itt található.

A hirbalaton.hu-n korábban ez a cikk jelent meg a rendszerről.