Megvan az idei Kékszalag névadója (hunsail.hu)

Megnyugtató és a tervezés szempontjából is kiemelkedően fontos, hogy 2021-ben is a Raiffeisen Bank lesz a névadó támogatója a Kékszalagnak. A tavalyi esztendő a koronavírus világjárvány árnyékában telt és a gazdasági bizonytalanság miatt is van óriási jelentősége annak, hogy már hivatalosan is bejelenthető, hogy megszületett az együttműködés a Raiffeisen Bank és a Magyar Vitorlás Szövetség között.

A Raiffeisen Bank névadó szponzorként 2021-ben is támogatja a Kékszalag megrendezését. Ennek a döntésnek egyrészt alapjául szolgálnak a korábbi évek kiemelkedően jó tapasztalatai, másrészt a bank már korábban is elköteleződött a vitorlássport támogatásának irányába – hiszen már több, mint tíz éve támogatja a bank a Majthényi-Domokos világbajnok kettőst.

– fogalmazott a hunsail.hu-nak a pénzintézet vezérigazgatója. Zolnay György kifejtette: tavaly sokáig nem volt biztos, hogy egyáltalán megrendezhető lesz a verseny, de végül ez szerencsére lehetségessé vált. Rendkívüli körülmények között, komoly biztonsági-higiéniai intézkedések mellett újra egy nagyon jó Kékszalagot láthattak a résztvevők és a nézők is. Minden év természetesen más és más, hol a szél gyakorlatilag teljes hiánya teszi nehézzé a versenyzők dolgát, máskor éppen a viharos időjárási körülmények – 2020-ban a járványhelyzet. Ennek ellenére minden versenyző maximálisan arra koncentrált, hogy ez a hétvége egy nagyon jó élmény legyen, és minél több egyéni és csapatsiker szülessen – idézte vissza az előző évi megmérettetést.

Kiemelte: nagyon fontosnak tartották, hogy a Kékszalag ne csak a vízen történő versenyzésről, hanem az emberi kapcsolatokról is szóljon. A versenyen kívüli találkozókra 2020 nyarán egy kicsit kevesebb lehetőség volt, remélhetően idén nyáron ezen a téren is javul a helyzet, és visszatérhetnek a színvonalas parti programok, találkozók, rendezvények is.

Beszélt arról is, hogy a vitorlázás egy nagyon szép, alapos felkészültséget, taktikai érzéket, erőnlétet és összpontosítást igénylő sportág – amely cserébe gyönyörű természeti és csapatélményeket tartogat a résztvevők számára. Szépségét az is adja, hogy ugyan nem számít klasszikus tömegsportnak, azonban a vitorlázás élménye ma már szinte bárki számára elérhető, és ehhez még saját hajóra sincs szükség. Az igazi elhivatottak, akik több évig tervezik, építik saját hajójukat amint az időjárási helyzet engedi bármikor vízre szállhatnak, biztonságukat pedig ma már nagyon színvonalas technika szolgálja. A 80-as évek végén, amikor Fa Nándor és Gál József első magyarként a Szent Jupáttal megkerülték a Földet még csak igen alapszintű technikára támaszkodhattak, akkor még nem működtek a mai nagyon modern műholdas navigációs és egyéb rendszerek. Ma már ezek az eszközök széles körben elérhetőek – de nem kell természetesen világkörüli útra indulni, hiszen a vitorlázás nagyszerű élménye akár a Balatonon is megtapasztalható.