Megüthetett egy biztonsági őrt egy Somogy megyei rendőrkapitány a Balaton Soundon (hvg.hu)

Feljelentést tett egy Somogy megyei rendőrkapitány ellen egy biztonsági őr, aki a Balaton Sound-on dolgozott – írja a Blikkre hivatkozva a hvg.hu

A lapnak a feljelentést tevő biztonsági őr azt mondta, behajtási engedély nélkül egyetlen autót sem engedhetett be a fesztivál területére, ezért megpróbált feltartóztatni egy autót, amiben a rendőrkapitány ült három másik rendőrrel, de mindannyian civilben voltak.

Amikor viszont a bahjtási engedélyt kérte, a hátsó ülésről egy férfi trágár szavak kíséretében azt ordította neki egy férfi, hogy nyissa ki a kordont, mert ő a kapitány. A kapitány ezután ki is ugrott az autóból, letépte a kordont összekötő szalagot, majd a biztonsági őr elmondása szerint egy erős ütést mért a mellkasára is.

A beszámoló szerint a társaság egy másik tagja megmarkolta a biztonsági őr ruháját a nyakánál, és közölte vele, hogy “ha nem fejezed be, kényszerítő intézkedés alá vonunk és előállítunk”.

Az érintett rendőrkapitány nem, de a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság válaszolt a Blikknek, ők azt írták, a Zamárdiban történtek kivizsgálása miatt eljárás van folyamatban, de szerintük a fesztivál biztosítási parancsnoka a rendőrkapitányság vezetője volt, és valamennyi vezető rendőr nemcsak jogosult volt, de szolgálati kötelezettségébe is tartozott, hogy megjelenjen a helyszínen.

A rendőrség szerint a rendőrök mindig viselték a belépéshez szükséges igazoló kártyát, ezért szerintük érthetetlen és indokolatlan az, hogy a biztonsági szolgálat tagja megpróbálta feltartóztatni a rendőröket.

Az ügyben a Katonai Főügyészség vizsgálódik.