Megújult a történelmi Erzsébet liget Keszthelyen (zaol.hu)

Nagy Bálint polgármester emlékeztetett: az Erzsébet ligetet 2019-ben zöldterületté minősítették, mert korábban nem volt az, s hozzáláttak a korábbi gazos, lepusztult, elzárt park megújításának előkészítéséhez. Az idén indult projektben a természet- és környezetvédelmi elvek érvényesülnek, ugyanakkor a látogatók számára is komfortos kirándulóhely jött létre, amelynek kialakításához a város 7,5 millió forintot nyert a Balaton Fejlesztési Tanácstól, s ugyan­ennyit tesz hozzá önerőként – írja a zaol.hu.

Az Erzsébet liget mostantól szabadon bejárható, az ott lévő értékek megismerésében pedig QR-kódok segítik a látogatókat. A fejlesztések folytatásaként jövőre egy fából készülő, felülről fedett, oldalról nyitott, 60-70 fő befogadására alkalmas közösségi színtér épül.

Sáringer-Kenyeres Marcell természetvédelmi mérnök, önkormányzati képviselő kiemelte, a területen már elhelyeztek madár- és denevérodúkat, valamint biztosították a magoncvédelmet, a cél pedig az eredeti állapot helyreállítása, hiszen az Erzsébet liget „kiváló zöldfelület és rekreá­ciós terület”, a munkát, az értékvédelmet pedig ezt köve­tően is folytatják.

Forstner Anna, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület vezetője arról beszélt, hét év kitartó munkájának eredménye a megújult liget, amelynek megmentéséért a civil szervezet 2014 óta dolgozik, s annak idején értékleltárt is készített a megóvandó kincsekről.

Dr. Szabó István professzor pedig leszögezte: a liget – amely Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné 1898-as meggyilkolása után, tiszteletből létesült – sajátos nemzeti emlékhely, ahol nem egy emlékmű, hanem a csodálatos természeti környezet emlékeztet Sissire.