Megújult a balatonföldvári városháza (sonline.hu)

A múlt és a jelen találkozásaként elkészült a hagyományokra épült, de modern köntösbe bújtatott városháza Balatonföldváron.

Takarékossági beruházásnak nevezte Holovits Huba, balatonföldvári polgármester a városháza felújítását, hiszen az épület energetikai korszerűsítésével – a tetőszerkezet megújításával, a modern hűtő és fűtőrendszer alkalmazásával – a kiadások is csökkenthetők.

A kormányablaknak is helyt adó városháza felújítása az elmúlt 5 év földvári beruházásai közül a közepes nagyságrendűek közé sorolható, hiszen a költségvetésüket tekintve jelentősebb beruházások is készültek: épült kilátó, megújult a Kulipintyó, de megszépültek a strandok is.

Holovits Huba az átadó ceremónián arról is beszélt, hogy sikerült olyan gazdasági környezetet kialakítani Balatonföldváron, aminek köszönhetően önerőből is sok százmillió forintot költöttek el a település épülésére, szépülésére.

A városháza megújulása az ott működő kormányablak szempontjából is fontos előrelépés, hiszen az évente mintegy 20 ezer ügyet intéző tisztviselők is színvonalas körülmények között dolgozhatnak, és a térség lakossága mellett a balatoni vendégek is korszerű körülmények között intézhetik ügyeiket.

A teljes cikk a sonline.hu oldalon olvasható.