Megújulhatnak a belterületi utak Tapolcán (tapolcaimedia.hu)

Bruttó 244.7 millió forint támogatást nyert el Tapolca város belterületi útjai, járdái felújítására, aszfaltozására, így a kiegészítő 73 milliós támogatással együtt, összesen 317 millió forintot költhet a célra jövőre. A közbeszerzéseket követően, akár már 2022 tavaszán elkezdődhetnek a munkálatok.

A városban járva jól látható, hogy az útburkolatok, járdák sok helyen alaposan megérettek a felújításra. Mi arra törekszünk, hogy a hamarosan elinduló fejlesztések során, a célra rendelkezésre álló pénzből oda jusson a legtöbb, ahol a legtöbben közlekednek. Terveink szerint, a tömbházak és az Y házak környékére fogjuk a rendelkezésre álló forrás legnagyobb részét költeni

– idézi Dobó Zoltán polgármestert a tapolcaimedia.hu.

Szóba került még a buszpályaudvar épületének a tulajdonos Volánbusz általi felújítása és a Tapolca város költségvetésének helyzete is a járványügyi intézkedések következtében elszenvedett veszteségek tükrében.

2022-ben is nagyjából 500 millió forint az a veszteség, amely a pandémiával összefüggő kormányzati intézkedések okoztak, okoznak Tapolca város költségvetésének. Ennek ellenére a városvezetés úgy döntött, hogy fejlesztéseiket véghezviszik akár önerőből is. Ehhez alapot szolgáltatott a szoros, takarékos gazdálkodás, amelynek köszönhetően a város stabil lábakon áll.

A polgármester a buszpályaudvari épület felújításával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy ígéretet kapott Tapolca a Volánbusztól, hogy leghamarabb egy év múlva felújítják az épületüket.