Megújulás előtt a Balatoni bringakör (veol.hu)

 

A 2021-es esztendő végére megújulhat a Balatoni bringakör Veszprém megyei szakaszának nagy része.

A bringakör kiépítése óta közel húsz év telt el. Ezalatt a kerékpárút állapota erősen leromlott, és szélessége sem szolgálja ki a megnövekedett kerékpáros-forgalmat, valamint vonalvezetése több szakaszon nem ideális, változtatásra szorul, írta kérdésünkre a beruházást irányító Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A Balatoni Bringakörút Balatonakarattya és Örvényes közötti szakasza a tervek szerint 2021 év végére újul meg. Később fejlesztik a Balatonfüred térségében lévő szakaszt, valamint a Fűzfő és Balatonalmádi közötti utat.

Ezeken a helyszíneken ugyanis új nyomvonalat alakítanak ki, amelynek tervezése hosszabb időt vesz igénybe.  Az első munkák már tavasszal megkezdődtek. Balaton­akarattyán, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban és Aszófőn a bringakör nyomvonalát érintő önkormányzati utcák kátyúzását, aszfaltozását, aknák szintre emelését és forgalomtechnikai fejlesztést, a KRESZ- és útirányjelző táblák kihelyezését, burkolati jelek felfestését hajtották végre. Ősszel a rossz állapotú kerékpárutak bontásával és új kerékpárút vagy közös gyalog- és kerékpárút építésével folytatódik a fejlesztés, elsőként Balatonakarattyán, majd a további szakaszokon 2020 tavaszán – írja a veol.hu.

A Veszprém megyei szakaszok mellett megújul a Zamárdi–Balatonlelle és a Balaton­akarattya–Siófok szakasz is. A Balaton körüli kerékpárút összesen 42 kilométeren 655 millió forintból újul meg.

A Balatonakarattya és Örvényes közötti fejlesztést döntően az Európai Unió GINOP programjában rendelkezésre álló forrásból finanszírozza a NIF Zrt.