Megújul a Rózsakert és a régi könyvtár Siófokon (siofok.hu)

Megtörtént a kivitelező kiválasztása (a siófoki székhelyű JSP Építő Kft.), áprilisban indulhat a rég várt, hat hónapig tartó beruházás: civilház lesz a régi könyvtárból – jelentette be dr. Lengyel Róbert polgármester. Indul a Rózsakert-fejlesztés második és harmadik üteme is, a kivitelező Siókom Nkft. átvette a területet és a nyári szezonra 5600 rózsatő kerül az új rózsaágyásokba, ezen kívül pergolákat, egynyári virágágyásokat, szökőkutat alakítanak ki, s térvilágítás is készül. A 272 milliós kormányzati támogatáshoz (az iparűzésiadó-elvonás kompenzálására kapta ezt Siófok) a város 70 millió forintnyi önerőt tesz hozzá. 

 

Az elnyert 135 millió forintos pályázati forráshoz az önkormányzat 227 millió forintnyi önerőt tesz hozzá. Még az előző önkormányzati ciklusban jóváhagyott elképzelések alapján az egykori mozi épületéből lett volna közösségi ház, a tervezői költségbecslés azonban már akkor is arról szólt, hogy a bekerülési költség sokszorosa lehet az elnyert támogatásnak, akár 700 millió forint is – tette hozzá a városvezető. Erre az új képviselő-testület nemet mondott, a pályázati pénzről azonban nem mondott le, olcsóbb megoldásként a Fő téri, egykori könyvtárépület felújítására szavaztak,  ehhez is majdnem meg kell duplázni az elnyert pénzösszeget, de így is csak kevesebb, mint a felét kell hozzátenni, mint ha a mozit kezdenék átalakítani.

Az új épületben a civil szervezetek által használható, kisebb multifunkciós termek lesznek a földszinten, míg az emeleten egy nagy, tanácskozások, konferenciák megtartására alkalmas, de mobil falakkal elválasztható tér. Lesz mozgássérültek által (is) akadálymentesen használható vizesblokk és lift is. Régi adóssága a városnak, hogy biztosítson a közösségi élethez szükséges teret, no meg hogy a régi könyvtár épülete is meneküljön meg végre az enyészettől – tette hozzá.

Évekkel ezelőtt, a helyszínkeresés első fázisában már szóba került a régi könyvtár, mint az uniós CLLD-program siófoki kulcsprojektének helyszíne, azután az egykori mozi átépítésére születtek tervek, végül visszatértünk a régi könyvtárhoz – emlékeztetett Gelencsér Géza, a CLLD-program helyi megvalósítására létrejött Siófok Holnap Egyesület munkaszervezetének vezetője.

A CLLD egy kísérleti projekt uniós szinten is, amely a helyi közösségekre (civil szervezetekre, önkormányzatokra) bízza a fejlesztést, a pályázatok elbírálását. A siófoki egyesületnek 400 millió forintos támogatást sikerült elnyernie, ebből 135 millió fordítható a kulcsprojektre, a civilház kialakítására, a többire helyi egyesületek pályázhattak rendezvényeik, eszközbeszerzéseik támogatására. A civilház belső felújítása fér a rendelkezésre álló keretbe, berendezésre már a házban otthonra találó szervezetek pályázhattak, így például a Balaton Fejlesztési Tanács, vagy az önkormányzattal közös projekt keretében a Balaton Táncegyüttes és még egy egyesület, ezen együttműködéssel digitális zenei stúdió létesülhet a házban – számoltak be a város honlapján.