Megújul a Cserszegtomaji Kútbarlang lejárata (tvkeszthely.hu)

Megújul a Cserszegtomaji Kútbarlang lejárata. Az 52 méter mélységű kút fedését a hónap elején cserélték le, várhatóan a hónap végén pedig az új, rozsdamentes létrarendszert is kiépítik. A beruházás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság nyertes pályázatának köszönhető. A Bakonyban és a Keszthelyi-hegységben összesen 16 barlangot fejlesztenek.

 

November 7-én bontották el a Cserszegtomaji Kútbarlang bejáratát. Az 1987-ben kialakított nyílást az önkormányzat által biztosított munkagép emelte ki a helyéről. A bontást sikerült úgy elvégezni, hogy nem zuhant le beton a mélybe. A munkálatokat a Labirint Karszt- és Barlangkutató Természetes Személyek Közösségének vezetője, Takács Ferdinánd irányította. A rozsdamentes, előre összeállított elem tökéletesen fedi a lejáratot. A korábbi, szűk nyílás helyett most sokkal nagyobb, a kút teljes szelességében nyitott lejáratot alakítottak ki. Takács Ferdinánd szerint ez két szempontból is fontos.

„Ismert, hogy a cserszegtomaji Kútbarlang nagyon szén-dioxidos és így a barlang a kúton keresztül – mint egy gyárkémény – könnyebben tud szellőzni. Az egyik ok ez. A másik ok az, hogy a létráknak a cserélése során nem csak a létrák lesznek kicserélve, hanem öt pihenőszint is be lesz építve. A pihenőszinteknek a lejuttatása azon a kis résen nem lett volna megvalósítható, így ezért lett egy nagyobb ajtó és szellőzés is biztosítva a barlangba” – nyilatkozta a Labirint Karszt- és Barlangkutató Természetes Személyek Közösségének vezetője.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság nyert uniós támogatást a Bakony és a Keszthelyi-hegység területén 14 barlang építési, felújítási munkálataira. A 16 millió forintos keretből 4 millió forint a cserszegtomaji munkálatok költségvetése. A kivitelezést a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége végezi. A második ütemben kicserélik a létrákat, melyeket még 1987-ben telepítettek.

„Ezek nem rozsdamentes anyagból, sima acélból készültek, amelyek azóta már erősen korrodáltak és esetenként balesetveszélyesek is. Van néhány létra, ahol a létrafok hiányzik. Ezeket balesetvédelmi szempontok miatt vettük fel erre a listára” – mondta el televíziónknak a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetségének elnöke, Schäfer István.

A létrákat 17 emelet mélységben, 52 méter hosszan fogják kicserélni, de beépítenek öt pihenőszintet is, melyek a biztonságos lejutást segítik majd a barlangászok számára. A létrákat már legyártották, ha a pandémia engedi, november utolsó hetében építik be az új, rozsdamentes elemeket.

A Cserszegtomaji Kútbarlangot 1930-ban, kútásás során, véletlenszerűen fedezték fel. Különlegessége, hogy az ilyen típusú barlangoknak alapesetben nincs felszínre vezető kijáratuk. A hévíz tevékenység során kialakult barlang jelenleg ismert hossza 3320 méter, de a légáramlások mérése szerint akár nyolcszor ekkora is lehet a kiterjedése. Takács Ferdinánd szerint a környéken felhagyott piritbánya járatainak levégzősét tapasztalják, vagy egy másik barlanggal is összeköttetésben vannak ezek a járatok:

„Azt is tudni kell, hogy van egy másik barlang is Cserszegtomajon, az Acheron-kútbarlang. Az tőlünk északnyugatra helyezkedik el. A mi fő kutatási irányunk az, hogy éppen abban az irányba akarunk tovább haladni, mert onnan érzünk huzatjelenséget, tehát elméletileg az Acheron-kútbarlang és a Cserszegtomaji Kútbarlang  összeköttetésbe lehet.” 

A barlangászok szeretnék feltárni az összeköttetést, kérdés, hogy ehhez mennyi kőzetet kell kitermelni, lehetséges, hogy csak szűk, pár centiméteres járatokkal kapcsolódhat egymáshoz a két kútbarlang – a Keszthelyi TV híradása szerint.