Megszaporodtak a riasztások a vihar miatt (mti)

Egyelőre jellemzően a Dunántúlon, de már most is sok munkát ad a viharos szél a tűzoltóknak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre elmondta: mostanáig mintegy 150 riasztást kaptak a viharral összefüggésben. A legtöbb hívás Zala és Somogy megyéből érkezett.  Jellemzően fakidőlések, leszakadt faágak miatt kérik a tűzoltók segítségét – tette hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a viharos szél veszélye miatt.
Azt írták: a széllökések délutánig az ország nagy részén meghaladhatják a 60-75, a Dunántúlon, kisebb eséllyel néhol a Duna-Tisza közén a 80-90 kilométer/órát.
Délután hidegfront érkezik. A legerősebb lökések sok helyen várhatóan elérik a 70-90, elsősorban az Észak-Dunántúlon a 80-100 kilométer/órát. Hétfő estétől a front átvonultával átmenetileg veszít erejéből a szél, majd kedden reggeltől ismét sokfelé (legkevésbé délnyugaton) viharossá fokozódó északnyugati szélre lehet számítani, 65-90 kilométer/órás, az északi országrészben a magasabban fekvő hegyvidéki területeken 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel.
Kitértek arra is, hogy kora délután Észak-Magyarországon, majd az érkező hidegfront mentén a Dunántúlon, esetleg az Alföldön a záporok mellett egy-egy zivatar kialakulhat. A zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.