Megrongálták a balatonalmádi szoborpark három alkotását (veol.hu)

Agg Z. Tamás, a Balatonalmádi Városgondnokság intézményvezetője a legnagyobb közösségi oldalon beszámolt róla, vasárnap kora reggel 5.18 órakor értesítették a növényeket locsoló és a hulladékgyűjtő edényeket ürítő kollégái, hogy a Szent István parkban a szoborparkban megrongálta valaki a Komédiás 1. és 3., valamint a Folytonosság elnevezésű alkotásokat.

A városgondnokság haladéktalanul értesítette a rendőségi ügyeletest. A helyszínelést követően a szobrokat a telephelyükre szállították, és megállapították, hogy a Komédiás 3 szobor fejcsúcsa letörött.

Mint kiderült, a rendőrség forró nyomon haladva még aznap reggel igazoltatott egy társaságot, amely a teniszpályák mellett tanyázott le. A garázda tettesek beazonosításában a rendőrség segítségére lesznek a szoborparkban működő kamerák felvételei, illetve a közeli hotelben dolgozó éjjeli őr által tapasztaltak is.

A városgondnokság még hétfőn reggel megkezdte a talapzatok helyreállítását, kedden pedig a szobrokat is visszateszik a helyükre.