Megrohanták a kis balatoni falvakat a beköltözők (G7)

Nem egy olyan település volt a Balaton környékén, amelynek lakossága több mint ötödével növekedett 2020-ban. Az egy térségként kezelt régióban az elmúlt években inkább stagnált, vagy csak kisebb mértékben nőtt a lakosságszám, a járvány azonban soha nem látott népességrobbanást hozott. Első sorban az eddig zsugorodó községeket célozták meg a beköltözők.

A hivatalos adatok szerint Balatonszepezd község például 2010-ben még 406 főt számlált, de 2019-re közel hetedével, 357-re csökkent az ott élők száma. Tavaly azonban egyetlen év alatt hirtelen közel 80 fő költözött be a településre, így az egy évtizede zsugorodó községben most papíron jóval többen laknak, mint 11 esztendővel ezelőtt – írja a G7.

Balatonszepezd esete egyáltalán nem egyedi. Ugyanez volt a forgatókönyv például Örvényes, Balatonőszöd, Balatonfenyves, sőt Balatonfüred esetében is. Utóbbi kettőnél arányaiban ugyan kisebb volt a 2020-as lakosságboom, mivel azonban jóval népesebb településekről beszélünk, ez mindkét esetben több mint kétszáz fős növekedést jelentett. A rekorder Siófokon pedig hatszáznál is több új lakos érkezett.

A teljes régióban egyébként bő 5500 fővel laktak többen az idén január elsején, mint egy évvel korábban. A jogszabály egyébként elvileg 52 Balaton-parti települést kezel egy (úgynevezett agglomerálódó) térségként, valójában azonban – ahogy erre a statisztikai hivatalnál felhívták a figyelmünket – mióta Balatonkeneséből kivált Balatonakarattya, azóta eggyel nőtt ez a szám.

Ezeknek a településeknek az együttes népessége ugrott meg 5500-zal úgy, hogy az 53 város és község közül mindössze háromnál (Keszthelynél, Hévíznél és Balatonszentgyörgynél) mértek visszaesést. Összehasonlításképpen: 2010 és 2019 között 20 olyan település volt, ahol csökkent a lakosságszám.

A népességrobbanás hátterében egész biztosan a járvány, illetve a home office elterjedése áll. Bár előfordulhat, hogy a lakosságszám növekedése részben adminisztratív okokra vezethető vissza, és a hivatalosan most leköltözők vagy már korábban is ott éltek, vagy életvitelszerűen most is máshol laknak, de a piaci folyamatok is azt mutatják, hogy megnőtt az érdeklődés a Balaton-környéki ingatlanok iránt.