Megnyílt a Pannon KözTér, a VEB2023 EKF első közösségi pontja (likebalaton.hu)

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) kiemelt értéke a közösségek építése, erősítése annak érdekében, hogy az emberek – tágabb értelemben a társadalmi rétegek – összekapcsolódjanak és közösen újabb értékeket hozzanak létre. Ezt szolgálja az EKF támogatásával létrehozott KözTér hálózat, amelynek első helyszíne Veszprém egyik szellemi központjában, a Pannon Egyetemen nyílt meg – írja a likebalaton.hu.  


A Pannon KözTér célja, hogy teret adjon az egyetemi diákság önszerveződő, és az EKF-hez kapcsolódó kulturális és önkéntes programjainak. A generációkat és embereket összekötő hídként működő kulturális centrum koncepciója és formája a csaknem kétéves, sok szereplőt mozgató előkészítő munka során alakult ki. A Pannon KözTér – többek között – befogadja majd az EKF támogatásában aktív CoolLaunch ifjúsági szervezet eseményeit, és más egyetemi és városi helyszínek mellett teret ad a november 20-26. között megrendezendő VII. Pannon UniFest rendezvénynek, a Pannon Egyetem egyik legjelentősebb kulturális eseményének.

A Pannon Egyetem „E” épülete ad helyszínt a két, összesen 30 fő befogadására alkalmas projektteremből, valamint egy nagyobb, terasszal is rendelkező közösségi térből álló Pannon közTÉR-nek.

A Pannon KözTér helyszínének kialakításában az egyetem hallgatói is aktívan részt vettek, látvány- és berendezési terveket készítettek, a hallgatók javaslatait, ötleteit figyelembe véve került raklapbútor a közösségi térbe, valamint ehhez idomul a belső design és a színvilág is.

A KözTér hálózat abban is szerepet játszhat, hogy a város polgárai megismerjék az VEB2023 EKF kulturális programjait, és stratégiáját, valamint lehetőséget ad arra is, hogy az érdeklődők javaslatokat, ötleteket adhassanak egy még színesebb EKF programév alakításához.

A Pannon KözTér első rendezvénye a megnyitó napján, szeptember 30-án 17.00 órakor kezdődik, mely a VEB VELED esemény következő állomása.
Még ebben az évben két újabb KözTér nyílik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, a Jutasi KözTér és a CIVIL pláza. A KözTér hálózatot bemutató honlap [http://www.ekfpontok.hu] a Pannon KözTér első programjával – VEB 2023 VELED – egy időben indul és folyamatosan bővülő, frissülő tartalommal tájékoztat majd a három helyszín programjairól – olvasható a likebalaton.hu-n.