Megnyílt a művésztelep (Keszthelyi Tv)

28.alkalommal nyitotta meg kapuit a Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep. Öt országból érkeztek festők, hogy ismét egy irodalmi mű nyomán vászonra vigyék gondolataikat. Ezúttal Serdar Ünver: Nyár volt láttam című verse alapján dolgoznak a művészek Vonyarcvashegyen.

Reggeltől késő estig folyik az alkotómunka Vonyarcvashegyen a Művelődési Házban. Festőállványok felállítva a nagyteremben. Rajtuk elkezdett képek. A 28. Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep résztvevői dolgoznak egy hétig az alkotótáborban. Az egykor avantgard stílusú alkotótelep mára átalakult ,tizenegy éve adott témában  de egyéni elképzelések, szabad munkák készülnek  Serdar Ünver  versei nyomán.

„Azt gondoltam,hogy a kulturális híd amit határokon átívelő módon képzeltem el a projektünk keretében ne csak a képzőművészet számára biztosítson átjárási lehetőséget. Gondoltam az irodalomnak is jót tenne ha valaki ölbe venné és átvinné ezen  a hídon.”- mondta Illásné Major Julianna,a telep alapítója a Keszthelyi TV-nek.

Ebben az évben Serdar Ünver :Nyár volt láttam című versét választották a művészek a munkához. A vers tartalmilag  szorosan kapcsolódik a klíma változás okozta problémákhoz.  Szinte figyelemfelhívásként alkotnak a telep résztvevői. A Vajdaságból érkezett Zerebélyi Tényi Judit azt is elmondta,hogy színésznőként a természet ereje irányította a festészet felé tíz évvel ezelőtt.

„Úgy kezdődött, mint derült égből a villámcsapás. Szó szerint így volt,mert ,hogy a házunkba becsapott a villám és minden technikai,műszaki dolog tönkrement,s hogy szórakoztassam a gyerekeket eszembe jutottak a színek,a papírok és én lettem az aki folytatta ezt a hobbyt.”-említette Zerebélyi Tényi Judit.

A 10 művész részvételével zajló művésztelep a hét végén zárja kapuit. Addig is bárki bepillanthat az alkotófolyamatba. Megnézheti , milyen gondolatokat ébreszt egy világméretű probléma, az emberek  nem odafigyelése és annak következményei a festőkben.  A népszerű alkotóműhelyben készült festményekből kiállítás nyílik . A tárlat augusztus végéig látogatható.