Megkezdte működését a Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítvány

Magánkezdeményezésre, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház együttműködésével létrejött a Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítvány, amelynek célja a megyei kórház intenzív osztályán kezelt betegek ellátási színvonalának folyamatos fejlesztése – áll az alapítvány közleményében.

Az alapítványt a balatonalmádi Czompó Gábor hozta létre. Az alapítványt vezető kuratórium elnöke Dr. Gál Béla, a Csolnoky Ferenc Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa.

Czompó Gábor elmondta:

„A közelmúltban sajnos kénytelen voltam megtapasztalni, hogy milyen megterhelő munkát végeznek az intenzív osztályon. Megdöbbentem azon az elhivatottságon, amellyel az itt dolgozók nap mint nap végzik a munkájukat. Az alapítvány célja az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály egészségügyi személyzetének továbbképzése, illetve a kezelési-, ápolási eszközeinek, valamint műszerparkjának fejlesztése, bővítése, figyelembe véve a súlyos állapotban levő betegek gyógyításának szükségleteit a XXI. század igényei szerint. Veszprém megyeiként elhivatott vagyok aziránt, hogy egy-egy lépéssel, segítségadással jobbá tegyem a környezetemet, vagy megkönnyítsem az itt élők életét. Ezért teljes nyitottsággal fogadtam Dr. Gál Béla osztályvezető főorvos úrnak az alapítvány létrehozására irányuló megkeresését. Az alapítvány létrehozása lehetővé teszi a megyében élő és működő magánszemélyek, vállalkozások segítségnyújtását a Cholnoky Ferenc Kórház Intenzív Osztályának.”

Dr. Gál Béla osztályvezető főorvos nyilatkozata:

„A Csolnoky Ferenc Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán több mint 30 éve folyik a munka a legnagyobb bajba került emberek gyógyítása érdekében. Mostanra évi 800-900 beteget kezelünk, illetve hozzávetőlegesen 11000 esetben végzünk érzéstelenítést, altatást a legkülönbözőbb műtéti beavatkozásokhoz.

A gyógyítás ezen szegmensében a technológia, mely lehetővé teszi az életfunkciók egyre kifinomultabb monitorozását, a gyors és pontos diagnosztizálást,  az összetett és bonyolult szervpótló kezeléseket, rendkívül gyorsan fejlődik. Ezzel lépést tartani mind az eszközpark tekintetében, mind a hozzáadott szellemi munka tekintetében igen nagy kihívást jelent.

A Covid-19 világjárvány kapcsán az intenzív terápiás szakma fókuszba került, hiszen nagyon sokan kerülnek olyan súlyos állapotba, amikor csak megfelelő és magas színvonalú intenzív ellátás segítségével lehet esélyük túlélni a betegséget.  A járvány óriási terhet ró az osztályunk közel 80 dolgozójára itt Veszprémben is. Ez a helyzet azonban mást is hozott. Korábban soha nem látott mértékű segítség felajánlás érkezett hozzánk, ez ösztönözte ennek a hiánypótló alapítványnak a létrehozását, melyhez véleményem szerint Czompó Gábor személyében sikerült a legmegfelelőbb alapítót megtalálnunk. Hiszem, hogy a Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítvány hosszú életű lesz és megtalálja azt a támogató bázist, melynek minden apró tagja –választott szlogenünk értelmében – „óriássá válva” az alapítványon keresztül hozzájárulhat ahhoz, hogy Veszprémben olyan fejlett intenzív osztály működhessen, melyre a világ bármely pontján büszkék lehetnének.”

A Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítványról bővebb információt a kritikusbetegekert.hu honlapon, vagy az alapítvány hivatalos közösségi oldalán találnak. Bankszámlaszám: 11748083-24887205.