Zajlik a világ leghosszabb pontyfogó versenye a Balatonon (veol.hu)

A Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) a hazai pontyfogó viadalok egyik legnagyobb megmérettetése. Az október 02. és 10. között megrendezésre kerülő idei verseny fő jellemzői: 106 mindenre elszánt csapat, köztük egy teljes női team, közel félezer horgászbot, több tucat Balaton körüli helyszín és 187 óra non-stop bojlizás.

A négy tagú csapatok részére nagy feladat lesz a nyolc darab nyolc kiló feletti halat kifogni, melyeknek az összsúlya számít be a versenybe. A Balatont egy hétre körbe ölelő nagyhalas road show központja ezúttal is Révfülöpön van.

A verseny iránt óriási volt az érdeklődés, hiszen több mint 250 csapat szeretett volna nevezni az előzetesen tervezett mintegy 111 helyre. Pedig a járványhelyzet miatt, idén nem indulnak külföldiek a Balaton középső és nyugati medencéjében, közel 40 ezer hektáron zajló versenyen, ahol a csapatok által fogott nyolc darab, nyolc kilogramm feletti ponty összsúlyát veszik figyelembe a szervezők.

A Déli-parton 62, míg az Északi-parton 44 csapat horgászik majd, és lesz számos új helyszín is.

Az Északi-parton Tihany-Sajkodtól – Szigligeten át – Keszthelyig, 18 település kapcsolódik be a horgászokat fogadva a versenybe.

A tavalyi öt szektorhoz képest idén hat szektorosra bővült a BBHH, és egy-egy szektorban 17-18 csapat versenyez október 2-től 10 -ig. Idén először indul teljes létszámú női csapat a péntek 9 órai horgász helyszín sorsolást követően, 14 órakor kezdődő versenyen.

A támogatóknak köszönhetően a szervezők közel 40 díjat adnak majd át, és még a nyeretlen csapatok között is kiosztanak 10 értékes jutalmat. A felajánlások között nagyon sok kapcsolódik a Balatonhoz – számol be a veol.hu.