Megkezdődött a Siófokot elkerülő út tervezése

Siófok nyári időszakban megnövekedett forgalmának csökkentése érdekében megkezdődött a várost elkerülő új nyomvonalú út tervezésének első üteme. A tervezéssel kapcsolatban Siófokon tartott sajtótájékoztatót Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, valamint Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója. A NIF Zrt. 2021. augusztus 19-én megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt. és RODEN Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorciummal – tájékoztatta a hirbalaton.hu-t a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményben.

 

Az egy éves tervezési feladat során tanulmánytervet és előzetes környezetvédelmi vizsgálatot készítenek, kijelölik a megépítendő út nyomvonalát, valamint kidolgozzák a kapcsolódó gyalogos- és kerékpáros közlekedés nyomvonalvezetését is, a szükséges létesítményekkel együtt.

A fejlesztés megvalósulása esetén egy 3,5 km-es, 2×1 sávos, új nyomvonalon vezetett út mellett, egy új Sió híd, egy különszintű vasúti átvezetés a Kaposvár – Siófok vasútvonal felett és egy kb. 3,5 km hosszan vezetett gyalog- és kerékpárút készülne el.

A tervek szerint az új elkerülő út kiinduló csomópontja a 65. számú főút Szekszárd – Tamási – Siófok másodrendű főút 82+700 km szelvényben lévő körforgalom, az ún. Jysk körforgalmi csomópont negyedik ága lenne, míg a végcsomópont a 6401 j. Enying – Siófok összekötő úton kerülne kijelölésre. A csomópontok helyének és kialakításának vizsgálata szintén a tervezési feladat során válik majd véglegessé.

A fentiek eredményeként a 7. sz. főút forgalma csökkenne és lehetőség nyílna az M7 autópályától délre eső területek bekapcsolására Siófok közlekedésébe.

A siófoki elkerülő út megépítése egy rég várt, óriási lehetőség, amely új lendületet adhat a város fejlődésének – osztotta meg gondolatait Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője. A képviselő kitért arra is, hogy a beruházás már 2014-ben elindulhatott volna, ugyanis a tervek készen álltak és a szükséges állami támogatás is rendelkezésre állt. Azonban az akkor jóváhagyott nyomvonal az érintett utcák lakóinak tiltakozását váltotta ki. Végül a beruházás nem kezdődött el. „A fejlesztés jelentőségét ismerve, az elmúlt időszakban számos tárgyalást folytattam az ügyben, és most már biztosan mondhatom: sikerült ismét napirendre venni és elindítani a projektet. A támogató kormánydöntés megszületett, az előkészítő munkákhoz szükséges anyagi fedezet pedig megérkezett a NIF Zrt.-hez. Bízom benne, hogy ez a beruházás nagy előrelépés lesz Siófok, a siófokiak és az erre közlekedők számára. Reményeim szerint az elkerülő út hatékonyan hozzájárul a városon áthaladó személy- és teherforgalom csökkentéséhez, és segíteni fogja a helyi úthálózat tehermentesítését.” – tette hozzá Witzmann Mihály.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere arról számolt be, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a 65. sz. főút bevezető szakasza túlterhelt. „A Siófokhoz tartozó, hétezer lakosú Balatonkilitiről bejárók jelentős része igénybe tudná venni az elkerülő utat, és a belváros is tehermentesülne azáltal, hogy a délről érkezők is az elkerülő úton keresztül juthatnának el, elsősorban Budapest irányába, de a 65. sz. főútról az M7-esre tartók is ezt a szakaszt használhatnák.” – tette hozzá. A polgármester hangsúlyozta, hogy Siófok egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jelentősen enyhüljön a városon átmenő forgalom.

Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója elmondta: A tervezőnek olyan nyomvonalváltozatokat kell vizsgálnia, melyek megvalósulásuk esetén hozzájárulnak a városon áthaladó személy- és teherforgalom csökkentéséhez, valamint segítik a helyi úthálózat tehermentesítését. A tervezőnek feladata a Siófokot elkerülő út hálózati szerepének meghatározása, továbbá annak a vizsgálata is, hogy az Országos Vízügyi Igazgatóság megbízásából a Sió csatornán jelenleg építés alatt álló duzzasztó mű alkalmas lehet-e az építendő út hídjának fogadására gyalog- és kerékpárút átvezetéssel együtt. A vezérigazgató kiemelte: „Ezt követően külön közbeszerzési eljárás keretében folytatódhat tovább a tervezés, amely az engedélyezési- és kiviteli tervek elkészítésére és az építési engedély megszerzésére vonatkozik.”

A beruházás a Kiemelt Társadalmi Igényeken alapuló közútfejlesztési (TIK) program keretében, hazai forrásból valósul meg – olvasható a közleményben.