Megkapta az építési engedélyt a siófoki obszervatórium közvetlen tőszomszédságában, a vízparton tervezett ötszintes társas lakóház terve. A fellebbezési határidő napokon belül lejár. Szakmai vélemények szerint az építésjogi alapon engedélyhez jutó terv, ha megvalósul, veszélyezteti az obszervatórium klímakutatások és balatoni viharjelzés miatt is fontos méréseinek pontosságát. Emiatt már fellépett a beruházás ellen az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a balatoni civileket tömörítő szövetség is. Az állam egyelőre nem avatkozott be kisajátítással, illetve kártalanítással. A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) tegnap az obszervatóriumért felelős miniszterhez fordult levélben.
Az építési engedélyt a Somogy Megyei Kormányhivatal adta ki június 12-i dátummal, az érintetteknek a hét közepén postázva, 15 napos fellebbezési határidővel.
Az előzményekről itt számoltunk be (fotóval).
A NABE dr. Nagy István agrárminiszternek címzett levele:
“Tisztelt Miniszter Úr!
Siófokon, a Balaton-parton ötszintes, nyolclakásos társasház építéséhez hatósági engedély iránti kérelmet nyújtott be az Azúr kft. Az előzetes hírek szerint a hatósági eljárásba nem vonják be a tó biztonságos használatához elengedhetetlen viharjelzés szolgáltatását végző obszervatóriumot.
A társasház az obszervatórium közvetlen szomszédjaként épülne. A társasház építése és működtetése veszélybe sodorná az obszervatórium méréseit. Elsődlegesen a viharjelzés pontossága sérülne, de veszélybe kerülne az éghajlatváltozás hatásainak csökkentéséhez alapvető, hosszú idejű adatsorok folytatása is.
Egyesületünk több évtizede védi a Balaton természeti értékeit, és védi az itt élők érdekeit, akiknek a turizmus jelenti megélhetőségük legfőbb forrását. Módszerünk a viták rendezésének békés, tárgyalások, beszélgetések útján történő rendezése.
A jelen ügy előrehaladott voltára tekintettel, kérjük Miniszter urat, hogy mint az obszervatórium főhatósága, emelje föl szavát, hogy az engedélyezési eljárásban méltó szerepet kapjon a turizmus biztonságához nélkülözhetetlen intézmény. Bízunk benne, hogy a jogszabályok biztosítják a közérdek érvényesülését, ha az építők a hatósági eljárásban szembesülnek a turizmus biztonságának szempontjaival.
2020. június 19.
Köszönettel:
Dr. Hajósy Adrienne
programvezető, Nők a Balatonért Egyesület”