Megerősített szolgálatot látnak el nyáron a mentősök a Balatonnál is (mti/M1)

Megerősített szolgálatot látnak el a nyári szezonban a mentősök, nemcsak a vízpartokon, hanem a fesztiválokon és a sporteseményeken is fokozott jelenlétre lehet számítani – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A turisztikai szezon felélénkülésével jelentősen nő a kiemelt turisztikai helyszíneken az ott tartózkodók száma, ami maga után vonja a mentősök munkájának növekedését is – fűzte hozzá. Elmondta: a Balatonnál megötszöröződik az emberek száma a nyári időszakban, ezzel pedig kétszeresére-háromszorosára nő az esetszám.

A kiskorúak védelmére a déli parton gyermekmentő szolgálat dolgozik, míg a tó északi felén egy gyermekrohamkocsi is elérhető – tette hozzá.

A főigazgató közölte: az esetszámokat folyamatosan monitorizálják és a mentőegységek nagyságát az adatoknak megfelelően módosítják.

A mentősök hasonló megerősített szolgálattal dolgoztak a vizes világbajnokság idején, akkor egymillióval nőtt a Budapesten tartózkodók száma – mondta el Csató Gábor.