Megbillent a Balaton (idokep.hu)

73 centimétert lendült ki a Balaton a csütörtöki viharos délnyugati szélben.  Balatonmáriafürdő környékén szemmel látható volt az átmeneti vízszintcsökkenés a vízlengés miatt – idézi az idokep.hu Zlinszky Andrást, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársát.

Balatonmáriafürdő környékén szárazra került a nádasok előterében a homokpad, az iszapfelszínekből kilátszottak a kagylók, a kikötőben számos hajó oldalára dőlt, ahogy lógva maradt a kikötőkötelén, vagy felült a fenékre

Ismert jelenség a tavon, hogy a hosszában fújó délnyugati szél át tudja nyomni a vizet a keleti medencébe, ilyenkor délnyugaton néhány óra leforgása alatt lecsökken a vízszint, északkeleten pedig emelkedik. Ez történt csütörtökön is: az egyre erősödő délnyugati szél északkelet felé haladó áramlást okozott.

A legnagyobb kitérés idején, csütörtök este Keszthelyen extrém alacsony, +48 cm-es vízállást mértek, míg Balatonfűzfőn ugyanebben az időpontban extrém magas, +121 cm-es árvizet, mindeközben a tó átlag vízállása +90 cm maradt. A kilendülés mértéke így 73 cm, amely ritka ugyan, de nem rekord: 1962-ben 103 cm-es kilendülést is mértek.