Megáldották a Balatont vízkereszt alkalmából (veol.hu)

Vízkereszt alkalmából megáldották a Balatont és megemlékeztek az elmúlt évtizedekben a tóban életüket vesztőkről is szombaton az egyik balatonfűzfői kikötőben.

(fotó: Balogh Ákos)

A településen első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel szervezték meg az eseményt Laposa Norbert plébániai kormányzó ötlete nyomán, a rendezvényt közösen hívta életre a plébánia, az önkormányzat és a Balatonfűzfőért Alapítvány. A tó megáldása előtt a Jézus Szíve plébániatemplomban tartott szentmisét a plébániai kormányzó. A szertartás után a résztvevők egyházi dalokat énekelve sétáltak a templomtól a kikötőbe. Laposa Norbert a tónál áldást kért azokra, akik gondozzák a tavat: a halászokra, hajósokra, vitorlázókra, a vízi sportokat űzőkre, a búvárokra, a balatonfűzfőiekre, a településre érkező nyaralókra, és mindazokra, akiknek fontos a Balaton. Arra is figyelmeztetett, felelősségteljesen kell bánnunk a vízzel, amelyet az Isten az emberre bízott azért, hogy óvja és gondozza azt.

Az áldás után a résztvevők közösen imádkoztak azokért, akik az elmúlt évtizedekben a Balatonba fulladtak, majd rájuk emlékezve virágot és koszorút dobtak a vízbe. A plébániai kormányzó az ő lelki üdvükért ajánlotta a szentmisét is.

Marton Béla polgármester előbb méltatta Laposa Norbertet a kezdeményezés ötletéért, majd egy humort sem nélkülöző szöveget olvasott fel arról, mi a közös bennünk, és miért jó magyarnak lenni.

A program szeretetvendégséggel zárult.