Még az idén lesz újabb módosítás a hévízi költségvetésben (zaol.hu)

Az aktuális helyzethez igazítva módosította a város költségvetését a hévízi képviselő-testület, mely a rendkívüli jogrend miatt több mint nyolc hónap után ült össze ismét.

Az ülés után Papp Gábor polgármester arról számolt be, hogy a tanácskozást bizottsági ülések előzték meg, így a témák ismertek voltak a testület tagjai előtt. Akikkel az elmúlt hónapokban is rendszeres volt a kapcsolat: megkapták és véleményezhették az előterjesztéseket, melyekről a veszélyhelyzetben érvényes szabályok szerint Papp Gábor egy személyben döntött. Ettől függetlenül most írásos beszámoló készült a határozatokról és a harmadik hullám idején meghozott intézkedésekről.

A városvezető elmondta: a büdzsé számai a pandémia miatt folyamatosan változnak, most az első félév adatai alapján dolgozták át a helyi rendeletet, melyhez vélhetően még idén hozzá kell nyúlni, hiszen például július elsejétől ismét szedhetnek a települések idegenforgalmi adót, ami pozitív irányú változást hoz.

A fürdővárosi képviselők elfogadták a hivatal munkájáról szóló beszámolót, akárcsak az intézmények átszervezéséről szóló előterjesztést, amely a korábbi döntéseket foglalta össze, illetve további lépésekre tett javaslatot.

A testület a kötelező igazgatási szünet időpontját július 20. és augusztus 20. között jelölte ki, de Papp Gábor kiemelte: szükséges esetekben természetesen ez idő alatt is fogad ügyfeleket a hivatal – írja a zaol.hu.