Mától Kultkikötő koncerttel, színházzal, ütős poénokkal három balatoni településen

A király beszéde, Hungarian Nights, L’art pour L’art Társulat – Szobazene koncerttel, színházzal, ütős poénokkal, zenével és tánccal várja a közönséget az augusztus 15-én elkezdődő hosszú hétvégén a Kultkikötő Badacsonytomajon, Balatonföldváron és Balatonfenyvesen.

Az augusztus 20-i hosszúhétvége a Kultkikötőben már csütörtökön elkezdődik: Badacsonyban Kiss Tibi és Vastag Gábor varázsol szobazene hangulatot a Balaton-partra, míg egy nappal később, Balatonföldváron a L’art pour L’art Társulat, Mintha elvágták vol – című előadása következik. Az abszurd humor koronázatlan királyainak ígérete szerint pénteken „az elmúlt, és az elkövetkező 30 év” legjobb jeleneteit egyaránt megidézik a színpadon.
Szombaton Balatonföldvárra érkezik az Oscar-díjas film nyomán készült, A király beszéde című előadás. Vasárnap, egy másik helyszínen, Balatonfenyvesen Dombóvári István mozgatja meg a Magyar Tenger mellett pihenő közönség rekeszizmait. Hétfőn pedig egy nagyszínpadi szuperprodukcióval hangolódhatunk a közelgő nemzeti ünnepre: a Hungarian Nights című produkció egy ízig-vérig zenés-táncos kavalkáddal várja a közönséget. Íme, a Kultkikötő hosszú hétvégére szóló programkínálata. 

Aranyakkord – Kiss Tibi és Vastag Gábor közös estje
DÁTUM: 2019.08.15. 21.00
HELYSZÍN: BADACSONYTOMAJ

Az Aranyakkord Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) projektje. A két jóbarát és kolléga tulajdonképpen már 10 éve ír közösen dalokat filmzenéhez, egyéb projektekhez, Vasti több Quimby lemez felett bábáskodott producerként is, de csak mostanra értek össze teljesen a szálak a próbaterem kanapéján. Az Aranyakkord egy dalkeltető, a pillanat szülte számok otthona. Koncertjeik is ezt a szobazene hangulatot idézik meg, ahol a közönség közelebb kerülhet a dalok gyökeréhez. Saját számaik mellett improvizációk képében helyet kap a pillanat, életművük egyéb dalai és kedvenceik feldolgozása is.

 

Mintha elvágták vol – L’art pour L’art Társulat
DÁTUM: 2019.08.16. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

Az abszurd humor nagyágyúi ezúttal (is) „radikális kikapcsolódást” ígérnek a rendhagyó poénokra fogékony közönségnek. A társulat, amelynek tagjai Dolák-Saly Róbert, Laár András, Szászi Móni és Pethő Zsolt minden évben jelentkezik új színházi esttel. Ezek visszatérő részei a Besenyő család-jeleneti, Naftalin Ernő ötlettára és Dolák-Saly diavetítései, melyeknek során régi, jól ismert történetek diafilmváltozatához mond Leopold figurájának hangján narratív szöveget – kellőképpen elferdítve a képen látható eseményeket.
Várhatóan ez alegújabb, Mintha elvágták vol – című előadáson sem lesz majd másként, ahol az alkotók nem kevesebbet ígérnek, mint azt, hogy „az elmúlt, és az elkövetkező 30 év” legjobb jeleneteit is megidézik a színpadon.

 

A király beszéde
DÁTUM: 2019.08.17. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

2010-ben, Tom Hooper rendezésében, Colin Firth főszereplésével mutatták be a négy Oscar-díjjal és egy Golden Globe-díjjal jutalmazott filmet, mely a hétvégén a Kultkkötőben is látható színpadi mű alapjául szolgál. A történelmi tényeken alapuló történet szerint George apja halála után VI. Györgyként készül az angol trónra lépni. Súlyos dadogása miatt azonban nem képes a nyilvános szereplésre. Lionel Louge liberális szellemiségű beszédterapeuta segítségével készül nagy beszédére, miközben Európát egy új szónok készül irányítása alá vonni, ő nem más, mint Adolf Hitler.
A Kecskeméti Katona József Színház társulatának prezentálásában látható előadást Kőszegi Ákos, Zayzon Zsolt és Bognár Gyöngyvér főszereplésével a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a Kecskeméti Katona József Színház kedvelt vendégrendezője, Béres Attila állította színpadra.

 

Dombi a javából – Dombóvári István önálló estje
DÁTUM: 2019.08.18. 21.00
HELYSZÍN: BALATONFENYVES

Megrögzött elemző, szenvedélyes kritikus, aki 10 éve áll a magyar humor szolgálatában. Életútja kusza, nyomvonalát számos nem mindennapi megálló szegélyezi. Új önálló estjében megismerjük, ki rejtőzik az álarca mögött. Kibontakozik a magánember, szó esik sikerekről, kudarcokról, médiabotrányokról, fogyókúrákról, autólopásról. Meghívjuk Önöket egy képzeletbeli utazásra a 80-as évek gyermekéveitől napjainkig. A húsipar fenegyereke másfél órára visszaveszi régi munkaruháját, de ezúttal a valóságot csontozza ki – olvasható a népszerű humorista, Dombóvári István stand up estjének rövid ismertetőjében, ami alapján biztosan sokat kedvet kapnak ahhoz, hogy élőben is láthassák és hallhassák őt.

 

Hungarian nights
DÁTUM: 2019.08.19. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Hungarian Nights című musical Mariner Pezza és Cheryl Kemény által írt két felvonásos zenés-táncos darab. A mű Erdélyben a 19. században játszódik, melyben egy gróf és a szerelme történetét ismerhetjük meg zenékkel, énekekkel és látványos táncokkal elmesélve. Az előadásban a norwalki Crystal Theater (USA) énekesei és a Liget Táncegyüttes táncosai szerepelnek összesen mintegy 40 művész. A darab angol nyelvű, így a feliratozás (projektoros kivetítés) segíti a megértést.

 

A Mesés Kultkikötő gyerekprogramjairól bővebben információ itt olvasható.