Maradványforrások elnyerésére nyílnak pályázatok Zalában (ZalaMédia)

A Közép-Zala Gyöngyszemei Leader-csoport a maradvány fejlesztési források felhasználása érdekében pályázati felhívásokat tesz közé mezőgazdasági vállalkozók és az önkormányzatok számára.

A 2014–2020-as időszakban négy aktív felhívást hirdettünk meg, amelyből hármat sikeresen zártunk le. Tulajdonképpen a negyediket is lezártuk, ami a turisztika célterületre vonatkozott, de a beérkezett egy darab pályázatot sajnos nem tudtunk támogatni, mert nem volt elfogadható

– mondta az előzményekről a ZalaMédiának  dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet-vezető. A másik három pályázati kiírással a Leader-csoport településeinek önkormányzatai, mikrovállalkozásai valamint mezőgazdasági termelői élhettek. A mikrovállalkozások közül 7 nyert, amelyből 2 vállalkozás már meg is valósította tervét a megítélt támogatásból. A kistermelők esetében összesen 77 millió forint az odaítélt támogatás összege, ami 11 kistermelőt érint. Közülük 3 már megvalósította illetve elszámolt projektjével, öt pedig elkezdte. A Leader-csoport 32 önkormányzata összesen 150 millió forintot kötött le. Minden helyhatóság nyert. Közülük 6 már befejezte, 16 pedig belekezdett projektje megvalósításába.

Az el nem nyert összegekből maradványforrás keletkezett, amelyből közel 117 millió forintos keretösszeggel egy teljesen új felhívást tudnak közzétenni az egyéni és társas mezőgazdasági vállalkozások, az őstermelők, valamint a magánszemélyek számára. Az utóbbiak esetében kötelezettség, hogy a projekt végére őstermelővé vagy vállalkozóvá váljanak.  Kizárólag új (nem használt) eszköz- és gépek beszerzésére lehet pályázni maximum 50 kW teljesítményig, építésre, termőföld, ingatlan és élő állat vásárlására nem. A feltétel három egymással összehasonlítható árajánlat, illetve, ha egyedi a berendezés, akkor erről nyilatkozat szükséges a kereskedőtől. A nyertes pályázónak hároméves fenntartást kell vállalnia. Plusz pontokat jelent a munkahelyteremtés: egy vagy kettőnél több új munkahely létrehozása, továbbá hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása. A részmunkaidős foglalkoztatás is számít, de minden esetben kötelezettség az álláshelyek három éves fenntartása.

A támogatásintenzitás 70 százalékos. Az elnyerhető összeg 500 ezer forinttól 15 millió forintig terjed. Május 1-től július 31-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A megvalósítás határideje 2022. december 31-e. Ha marad bent forrás, akkor újabb szakaszt nyitnak meg. Ha nem lesz több mezőgazdasági pályázó, akkor a más tevékenységű mikrovállalkozások jöhetnek szóba.

Dr. Csikós Andrea Dóra elmondta, hogy várhatóan nyár közepén az önkormányzatok számára is tesznek közé új pályázati felhívást a környezetvédelem, a klímaváltozás tárgykörében. A pontos részleteken még dolgozik a munkaszervezet. Eszköz- és kisgépbeszerzésekkel a havária események, a villámárvizek elhárításában, kezelésében, a károk enyhítésében kívánnak segítséget nyújtani. A települések tanulmánytervek készítésére, szemléletformálást szolgáló rendezvényekre, valamint kiskertek létrehozására is pályázhatnak. A felhívást 60 millió forintos keretösszeggel hirdetik meg. Az elnyerhető támogatás maximum összege 5 millió forint. Érdemes közös önkormányzati hivatal szinten gondolkodni, hiszen a támogatásból megvásárolható markológéppel valamennyi településen el tudják végezni a vízelvezető árkok karbantartását.