Már töltik a zalakarosi termáltavat (zaol.hu)

Már nem kell sokat várni, mire újra teljesen megtelik vízzel a fürdőváros termáltava. A helyreállítási munkálatok befejeztével elkezdődött a meder feltöltése, melyet a növények újratelepítése követ.

Mint arról korábban a zaol.hu is beszámolt, a Termáltó és Ökopart tavából még tavaly május elején a meder alján keletkezett óriási kráteren át elszivárgott a víz. A vizsgálatok kiderítették: a tó alatt húzódó vízelvezető rendszer sérülése okozta a problémát, melyet megoldottak. Novák Ferenc polgármester pedig örül annak, hogy a létesítmény hamarosan visszanyerheti régi pompáját.

– Már a látványos folyamatokat láthatják azok, akik szívesen pihennek és sétálnak a parkban, jelentősen megnőtt a tó vízszintje – mondta a helyszínen tartott bejárásán Novák Ferenc polgármester.                                                              – Elkészültek a tó medrének javítási munkálatai, és a szakemberek kicserélték az alatta húzódó vezetékrendszert. Ezután betemették a probléma helyét, az erre kerülő védőfólia összehegesztését komoly precizitással végezték el. Csak eztán indulhatott el a feltöltés, amely során a víztartás ellen­őrzése mellett figyelembe kell vennünk a visszatelepítendő növények alkalmazkodóképességét is. Ezért inkább a lassabb folyamatot választottuk, fokozatos visszatáplálás történik.

A városvezető hozzátette: a tó leglátványosabb virágai, a tavirózsák éppen ezért a vegetációs időszakuk végén kerülnek majd vissza a vízbe. Többévesek, komoly értéket képviselnek, s nem mellesleg gyönyörűek, ezért ezeket a növényeket különösen nagy gonddal óvják.

– Az ilyen ütemű töltésnél, ha minden rendben halad, várhatóan két hét, mire elnyeri a tó a végső formáját – tette hozzá Novák Ferenc.

– A tó másfél hektáron terül el, az átlagos mélysége 170 centiméter, így több mint 20 millió liter vizet tárol. Ez a mennyiség a fürdőből érkezik, amely részben a tó vizének utánpótlását jelenti, illetve a csatornarendszeren át a Komáromi-árokba folyik, onnan pedig a Kis-Balatonba jut.